Hullarészeg sztárok

Egy-két pohárral kevesebb is elég lett volna

Súlyos alkoholizmus vagy csak egy ártalmatlan buli - íme, 4 sztár, aki nem tudott ellenállni az ital csábításának!

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lily Allen

A 23 éves angol popsztár korát és nemét meghazudtolóan iszik, ez szinte biztos, elég csak végigtekintenünk magánprodukcióit, melyekkel az idei nyáron kápráztatta el a bulvársajtót. Lily Allen ugyanis szó szerint ájulásig piál, mintha nem tudna megálljt parancsolni a benne élő örökké szomjas démonnak. Valahol Cannes-ban csúszhatott ki lába alól a talaj, az egyik mozis ünnepségen ugyanis totál eszméletlenre itta magát. Képzeljük el, micsoda jelenet lehetett: Lily az egyik pillanatban még meghúzza a poharat, a másik pillanatban pedig ájultan dől az asztalra.


Szerencséjére azonban vele volt az apja, aki még időben menthette, ami menthető, valami csoda folytán sikerült lányát betuszkolnia egy taxiba, ahol gyermeke fejét egy ruhadarabbal takarta el a lesifotósok kamerái elől. Lily-nek nem sokkal később azonban sikerült megismételnie a botrányos magánszámot, ezúttal azonban a Glamour magazin Év nője díjátadáson.

Nem tudni, hogy a túl sok napfény ártott-e meg, vagy csak a dicsőség szállt a fejébe, ugyanis másodszor is holtrészegen fejezte be az estét, ám most apja éppen nem volt a helyszínen, ezért a biztonsági őröknek kellett időben a karjaikban kicipelniük az elgyengült sztárt, aki mindeközben a kezében szorongatta az este megnyert díját. Lily Allen egyes források szerint súlyos magánéleti problémái miatt kezdett el lefelé csúszni a lejtőn – 2008 januárjában elvetélt, emiatt pedig Ed Simons-szal való kapcsolata is tönkrement.

Mel Gibson

A Rettenthetetlenért két Oscar-díjat nyert Mel Gibson saját állítása szerint 13 éves korában kezdett poharazni, ám mániás depresszióra való hajlama miatt a későbbiekben sem tudott szabadulni az alkohol ördögének csábításától. A hetvenes évek végén befutott sztár első komolyabb botrányaira a nyolcvanas években került sor.

1984-ben például, amikor a rendőrök lefülelték ittas vezetésért, miután majdnem összeütközött egy másik autóval, mindenkit meglepett botrányos viselkedésével. Amikor a másik sofőr elkezdett vele káromkodni, Gibson kinevette, és megkínálta egy sörrel. Ez az incidens 300 dollárjába került, és három hónapig megtiltották neki, hogy Ontarióban vezessen.


1985-ben alkoholproblémái miatt két évre visszavonult ausztráliai farmjára, ám az italozást ott sem tudta abbahagyni. Hollywoodban már éppen elkezdték tisztelni pontossága és professzionalizmusa miatt, amikor a Halálos fegyver 2 forgatásán azzal sokkolta Richard Donner rendezőt, hogy reggelire két és fél liter sört iszik meg. A legdurvább botrányra azonban 2006-ban került sor, amikor egy karton itallal az autójában száguldozott részegen. A rendőrök természetesen igazoltatták, ekkor azonban antiszemita kijelentéseket zúdított rájuk. Ezután azonnal elvonóra vonult, és legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy a lezüllött Britney Spears-t istápolja Costa Rica-i telkén.

Emma Watson

A 18 éves Emma Watsont sem kell félteni, hiszen a lány, aki Hermione Granger bőrébe bújva kamaszfiúk és kamaszlányok milliót varázsolta el a Harry Potter-sorozatban, szintén elmerült az éjszakai életben. A kis Watson-lány a képek tanúsága szerint nagyon szereti a Coronita-sört, és szívesen flörtöl részegen egy kisebb fiúbanda társaságában. Biztosan nagyon élvezi, hogy az idősebb pasik figyelmének középpontjában trónolhat, akik csak a megfelelő alkalomra várnak, hogy csúnya szavakat súghassanak a fülébe.


Amiatt, hogy az este végén ki fizeti a számlát, biztosan nem kell aggódnia, ugyanis a bájos színésznő 10 millió fontot keresett, ez elég szép összeg ahhoz képest, hogy kilenc éves korában kapta meg Hermione szerepét. Emma büszkén nyilatkozta, hogy ezek után soha többet nem kell dolgoznia, habár azért nem szállt fejébe a dicsőség, iskoláit ugyanis jeles eredménnyel végzi, amiért színésztársai nem keveset ugratták. Szereti az iskolát, ugyanis így kapcsolatban maradhat barátaival, másrészt ezáltal nem veszíti el kapcsolatát a valósággal. Öröm tudni, hogy Emma Watson még két lábon áll a földön, csak nehogy ő is túlzottan rákapjon a bulizásra és az italra.

Nick Nolte

Nick Nolte bizony nem ma kezdett a pohár fenekére nézni, alkoholizmusáról rendszeresen beszámolt a bulvársajtó. Az egyik legkínosabb ilyen eset tavaly történt, amikor teljesen kiütve találtak rá a hawaii Kauai repülőtéren, ahol több mint két órán keresztül fetrengett a földön a váróteremben ülők szeme láttára. Persze nem ez volt az első eset, amikor holtrészegen kapták lencsevégre a sztárt. Az egyik elfajult buli után például le is csukták, mivel az egyik ott bulizó lány azt állította, hogy Nolte ittasan megerőszakolta őt. Akkor készült róla a fogdában az a hírhedt rendőrségi arckép, ami aztán napokkal később az egész világot bejárta.


Kétségkívül szégyenletes, hogy milyen mélyre süllyedt a 67 éves színész, aki mögött ráadásul egy nem éppen hétköznapi karrier áll. Nolte a hatvanas évek végén kezdett színészkedni, és szinte minden műfajban kipróbálta magát, kiválót alakított például a 48 órában, de szerepelt kalandfilmekben, művészfilmekben és thrillerekben is. Olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Martin Scorsese, Oliver Stone vagy Terence Malick.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Neve több kasszasiker kapcsán is felmerült, bár végül sem Superman, sem pedig Han Solo szerepét nem kapta meg. Kétszer is jelölték Oscar-díjra, 1991-ben a Hullámok hercegéért, 1997-ben pedig a Kisvárosi gyilkosságért - a díjat azonban egyik alkalommal sem kapta meg.

Ezt is szeretjük