Fotók! Simává plasztikáztatta arcát Robert Redford
Úgy tűnik, a szőke sztárszínész a megfiatalodás hollywoodi útját választotta.
Robert Redford millió nő álma volt a 60-as, 70-es években, világító kék szemei és szőke fürtjei sokakat megbabonáztak.
Természetesen nem csupán dögös kinézetének köszönheti, hogy a neve még most is a köztudatban van.
A 73 éves színész élete során kétségtelenül számos remek filmet letett már az asztalra.
Mint a Mezítláb a parkban, a legendás Butch Cassidy és a Sundance kölyök vagy újabban A suttogó.
Vasalt legenda
Ám nemcsak színészként, de rendezőként is bizonyított már, elég csak az 1980-as Átlagemberekre gondolnunk, melyért kiérdemelte az Akadémia Oscar-díját.
Persze ahogy az idő telt, a sármőrön is egyre jobban látszódtak az öregedés csalhatatlan jegyei, bár mind jobban mélyülő ráncaihoz az idő során hozzá is szoktunk már.
Éppen ezért volt furcsa, amikor a minap megjelent Olaszországban, és láthatóan simábbnak tűnt az arcbőre, mint fiatalabb korában.
Ráadásul vakítóan kék ingét nem gombolta be felül, így láthatóvá vált szőrös mellkasa és napsütötte nyaka, ami éles kontrasztban volt arca sápadtságával.
Rajtuk is fog az idő! Nézd meg minden idők legellenállhatatlanabb szívtipróit
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A tervek szerint verseket fog felolvasni egy improvizatív zongorakoncert közben, ahol a híres olasz pianista, Nicola Luisotti játszik majd.