Szánalmas roncs lett a népszerű színészből! Rá sem ismersz friss fotóján

Nézd meg!

Randy Quaid súlyos mentális zavarokkal küzd.

Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Randy Quaidre rá sem lehetett ismerni, amikor ma megjelent a montreali bevándorlási és menekültügyi hivatal irodájában.

A függetlenség napja című mozi egykor szebb időket megélt sztárja, akit 1974-ben Oscarra is jelöltek Az utolsó szolgálat című filmben nyújtott alakításáért, az utóbbi években már csak zavaros viselkedésével és borzalmasan lepukkant külsejével hívja fel magára a figyelmet.

A 64 éves színészt múlt héten tartóztatták le, mivel a kanadai határőrszervezet és a montreali rendőrség nyomozása során kiderült, nem felelt meg azoknak a követelményeknek, amelyek értelmében az országban maradhatna.

Mentálisan zavart

Végül ma 10 ezer dollár óvadék ellenében szabadon engedték, az összeget kanadai apósa fizette ki helyette. A CBS News értesülései szerint a szabadon engedésének egyik feltétele az volt, hogy a kanadai hatóságokat rendszeresen értesíti a tartózkodási helyéről.

A színész még 2010-ben menekült át az Egyesült Államokból Kanadába feleségével, Evivel, mert azt állította, veszélyben az élete, attól tart, meg akarják ölni.

A problémák 2008-ban kezdődtek, amikor Quaidet pénzbüntetésre ítéltékn és örökre kitiltották az Actor' Equity színészszervezetből, mivel egy színi előadás alatt verbálisan és fizikálisan is bántalmazta több színésztársát.

Két évvel később a színészt vandalizmus miatt letartóztatták, mivel jogtalanul elfoglalt egy vendégházat a kaliforniai Montecitóban, ahol egyébként állítólag korábban lakott.

Majd jöttek az összeesküvés-elméletek - szerinte Heath Ledger és David Carradine is gyanús körülmények között hunyt el, halálukért a Star Whackers szektát tette felelőssé, amely hollywoodi sztárok kiiktatására jött létre.

A fél világ szerelmes volt beléjük a '80-as években! Megöregedtek azóta a szívtipró színészek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Miután már a rendőrség is körözte, úgy döntöttek kanadai származású nejével öt évvel ezelőtt, hogy átszöknek a nő hazájába.

Randy Quaid egyébként Dennis Quaid színész bátyja, előző feleségétől van egy 31 éves lánya. Ella Marie Jollytól 1989-ben vált el, majd hat héttel később elvette Evit.

Légy szabad! - Merj szembemenni az árral!

A Femina Klub áprilisi vendége Lakatos Márk stylist, médiaszemélyiség lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az önmagunk elfogadására való törekvésről beszélget. Hogyan szembesüljünk saját korlátainkkal? Hogyan lehet feldolgozni az életünkben felmerülő elakadásokat? Miért káros, ha mindig arra fókuszálunk, hogy mindenki szeressen bennünket? Hogyan békéljünk meg saját tökéletlenségünkkel? 

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. április 22. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ezt is szeretjük