A coming outolt Ralf Schumacher exneje összetört: házasságuk egy óriási hazugság volt
A volt autóversenyző és felesée Cora Brinkmann közel 14 évet voltak együtt.

A 49 éves egykori Formula-1-es pilóta július 14-én egy Instagram posztban coming outolt a nagyközönségnek, egyúttal bemutatta újdonsült párját is. Schumacher exfelesége, Cora Brinkmann most egy interjúban fejtette ki véleményét az esetről.
A pár közel 14 évig volt együtt, így nem csoda, hogy a feleséget megrázta volt férje vallomása. A Der Spiegelnek adott interjúban szókimondóan nyilatkozott az exéről.
Ralf Schumacher exneje férje coming outjáról
- Bárcsak Ralf velem is közölte volna mindezt, vagy legalább szólt volna, hogy erre a bejelentésre készül – mondta Cora Brinkmann a Der Spiegelnek. – Versenyzői pályafutása közben keringtek róla furcsa pletykák a paddockban, kérdeztem is annak idején, mi ebből az igazság, de ő mindvégig tagadott. Sőt, azt mondta, képzelődöm, és menjek el pszichiáterhez. Ám ezek a pletykák az évek során egyre erősebbek lettek. Olyannyira, hogy már nem tudtam eldönteni, képzelődöm, vagy tényleg meleg a férjem. Kezdtem egy kicsit megbolondulni. De Ralf végig tagadott, én pedig vakon bíztam benne, az ő szava nekem szentírás volt. - folytatta az interjúban.

Michael Schumacher öccse és Cora 2001 és 2015 között voltak házasok, van egy közös fiúk is, aki szintén autóversenyző. Ahogy a nagyvilág, úgy az exfeleség is Ralf Instagram posztjából tudta meg, hogy egykor férje meleg.
- Ez a hír olyan volt nekem, mint egy tőrdöfés a szívembe. Hiszen tizennégy évig házasok voltunk, született egy gyerekünk, és én szerelmes voltam Ralfba. Most úgy érzem, hogy mindvégig csak kihasznált, és az egész házasságunk egy ordas nagy hazugság volt. Ha meleg, nem szerethetett. - nyilatkozta Cora.
Michael Schumacherről kérdezték az öccsét: Ralf szívfacsaró módon reagált
Michael Schumacher öccse, Ralf így nyilatkozott testvéréről és annak családjáról.
Elolvasom
Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- jennifer lopez