Ma is kislányosan bájos a Szörnyecskék sztárja

Phoebe Cates már 46 éves

Phoebe Cates kétszeres anyukaként, közel az 50-hez is kirobbanó formában van.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

1984-ben borzolta először a kedélyeket a Szörnyecskék című fantasztikus horror, ám nagy sikerén felbuzdulva további három részt is forgattak az undorító gonosz szőrmókok főszereplésével.

 
A visszataszító lényeknél sokkal szimpatikusabb látványt nyújtott az első két részben a Kate-et alakító, gyönyörű Phoebe Cates, akinek kislányos bája az azóta eltelt évek alatt mit sem változott.

A barna sztár akár egy húszast is letagadhatna korából, hiszen ma, 46 évesen is sugárzóan szexi, pedig már kétszeres édesanya.

Nem lett belőle táncos

Gyerekkorában táncosnak készült, ám egy 15 éves korában szerzett sérülés miatt fel kellett adnia karrierjét. Így szépségét kamatoztatva inkább a modellkedéssel próbálkozott, a kifutóról pedig a színészet felé vette az irányt.

Bár édesapja, Joseph Cate is a szakmából való, nem örült lánya terveinek, aki azonban hajthatatlan volt, és 17 évesen már kamera elé állt a Változó világ című filmben.

Innentől kezdve nem volt megállás, egyik szerep a másikat követte, a nyolcvanas években szinte minden évben forgatott, és a színpadon is kipróbálta magát.

Férje 16 évvel idősebb

Nem meglepő, hogy a szerelmet is a film világában találta meg, 1989-ben ment hozzá a nála 16 évvel idősebb Kevin Kline-hoz. Fiuk, Owen Joseph 1991-ben, lányuk, Greta Simone pedig 1994-ben született.

Íme, a legkedveltebb gyereksztárok most

Nézegess képeket!

Elolvasom

Úgy tűnik, neki nem lenne ellenére, ha gyerekek a szülők szakmáját választanák.

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Hiszen az egész család együtt szerepelt a 2001-es Jóban-rosszban című drámában.

Ezt is szeretjük