Tragédia! Váratlanul elhunyt a világhírű énekes-botrányhős

Peter Steele-lel, a Type O Negative együttes énekes-basszusgitárosával szívelégtelenség végzett.

2010. április 14-én, szerdán szívelégtelenség következtében, 48 éves korában elhunyt Peter Steele, a Type O Negative énekese és basszusgitárosa, jelentette be Mike Renault, az együttes menedzsere.

Peter Steele eredetileg Petrus T. Ratajczyk néven látta meg a napvilágot 1962. január 4-én Brooklynban, szülei pedig lengyel, orosz és izlandi ősökkel rendelkeztek. Mielőtt a Type O Negative tagja lett volna, zenélt a Fallout nevű metál, illetve a Carnivore nevű trash együttesben.

Depresszió, drogok, börtön

Egész élete során klinikai depresszióval küzdött, többször kezelték a pszichiátrián, emellett pedig jócskán meggyűlt a baja az alkohollal és a drogokkal is. Utóbbiaknak köszönheti, hogy a Rikers Island-i börtönbe került, a bíróság pedig egyúttal próbaidőre is kötelezte.

A nagy testmagasságáról is elhíresült Peter Steele 2005-ben azzal keltett nagy feltűnést, hogy kamuból bejelentették a halálhírét - a banda honlapjára feltöltötték egy sírkő képét, rajta a nevével és az évszámokkal. Nem sokkal később persze kiderült, hogy csak új albumukat próbálták reklámozni ily módon.

Szerette a titokzatosságot

A kultikus énekes szerette az ilyen típusú zavarba ejtő húzásokat - egy alkalommal például hosszú időre nyomtalanul felszívódott mindenféle magyarázat nélkül. A rejtélyes betegségeire, eltűnésére és halálára vonatkozó szóbeszédet pedig csak egy 2006-ban megjelent DVD-n oszlatták el.

Az elmúlt évek zenészhalottai

Nézegess képeket!

Elolvasom

- Nagy szomorúsággal tudatjuk, hogy április 14-én elhunyt Peter Steele, részvétünket pedig ezúton fejezzük ki családjának és barátainak. Carnivore és Type O Negative együtteseivel igazi kultuszfigura lett, akit világszerte imádtak rajongói.

A világ egy karizmatikus és tehetséges frontembert veszített el személyében - írta nyilatkozatában az SPV/Steamhammer Record lemezkiadó.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük