Felesége halála után újra rátalált a szerelem a színészre - Ilyen boldog új párjával Patton Oswalt
A Fekete Párduc című film premierjén készült róluk a fotó.
A Férjek gyöngye című sorozat sztárja, Patton Oswalt teljesen összeomlott, amikor 2016-ban váratlanul elhunyt a felesége, Michelle McNamara. Az írónő 46 éves volt, és egy ritka szívbetegséggel küzdött, amiről sem ő, sem a családja nem tudott.
Újra rátalált a szerelem
Patton Oswalt egyedül maradt hatéves kislányával, Alice-szel, és úgy érezte, a tragédia után sohasem lesz többé boldog. Ekkor lépett be az életébe Meredith Salenger, aki először csak barátként támogatta a színészt, azonban hamar rájöttek, hogy többet éreznek egymás iránt a barátságnál. 18 hónappal a tragédia után feleségül is vette Meredith-t, nála pedig már csak a kislánya boldogabb, aki úgy érzi, kapott egy új édesanyát az élettől.
Patton és Meredith azóta is minden idejüket együtt töltik - tegnap a legújabb Marvel-film, a Fekete Párduc premierjére természetesen együtt érkeztek. A sorozatsztár szemében még látszik a szomorúság, de az is, hogy milyen hálás a sorsnak, hogy ismét rátalált a szerelem egy ilyen csodálatos nő mellett, mint Meredith.
Sztárok, akikre a tragédia után újra rátalált a boldogság
Sajnos nem ő az egyetlen, akinek korán el kellett búcsúznia imádott feleségétől - nézd meg, kik azok a sztárok, akikre ismét rátalált a boldogság első feleségük halála után.
Szörnyű, ami Pierce Brosnan feleségével történt! Így talált rá újra a szerelemre
Nézegess képeket!
Elolvasom
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció

















