Patrick Swayze ezt a nőt szerette halála napjáig - 34 évig éltek boldog házasságban
Patrick Swayze 1975-ben vette feleségül Lisa Niemit.
Patrick Swayze, a Dirty Dancing és a Ghost legendás sztárja közel tíz éve, 2009 szeptemberében hunyt el hasnyálmirigyrákban. A világsztár igazi küzdő egyéniség volt, két éven át harcolt a gyilkos kór ellen, eközben hűséges neje, Lisa Niemi végig mellette állt, az utolsó perceiben is támogatta férjét. A sztárpár összesen 39 évet volt együtt, ebből 34 évet éltek le házasságban.
Igazi lelki társak voltak
A színész 1970-ben találkozott Lisával, akkor csupán 18 esztendős volt, míg kedvese 14. Az akkor még csak tinédzser, szőke szépség Swayze édesanyjának balettiskolájában tanult. Amikor a sztár meglátta, rögtön úgy érezte, hogy Lisa más, mint a többiek.
- Tudtam, hogy ő a legokosabb csaj, akivel valaha is találkoztam - nyilatkozta Patrick Swayze 2007-ben a People-nek.
1975-ben mondták ki a boldogító igent, és nagyon szerették egymást, Patrick Swayze-nek Lisa nemcsak a kedvese és a lelki társa volt, hanem az inspirációja is. A Dirty Dancingben felcsendülő She's Like The Wind című dalt amellett, hogy a sztár énekelte, még ő maga is írta, természetesen a dalszöveg a feleségéről szól. Érdekesség az is, hogy a film táncos jeleneteire Lisával gyakorolt szabadidejében, hiszen hozzá hasonlóan kedvese is nagyon jól mozgott. Több közös filmjük is volt, például az 1987-es Puszta acél vagy a 2003-as Az utolsó piszkos tánc.
Patrick Swayze többször is hangoztatta, hogy mennyire imádja a feleségét, 1984-ben így nyilatkozott róla a People-nek:
- Halott lennék nélküle. Neki köszönhetően eltűntek az önpusztító hajlamaim, mielőtt találkoztunk, csak egy önbizalom-hiányos kisfiú voltam. Most már nem tudnám elképzelni magunkat úgy, hogy külön lennénk, ő az én kreatív partnerem.
A párnak sosem született gyermeke, pedig nagyon vágytak rá. Egy alkalommal meg is fogant egy babájuk, de Lisa sajnos 1990-ben elvetélt, utána pedig nem sikerült teherbe esnie. Persze, ez egyáltalán nem tette tönkre a házasságukat, inkább még erősebbé tette a köztük lévő köteléket.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- patrick swayze
- baki