Hiába küzdöttek az életéért! 22 évesen leukémiában elhunyt a jóképű színész

A román film fenegyereke, Papan Chilibar februárban került kórházba.

2011. június 12-én, vasárnap délután, 22 éves korában leukémiában elhunyt Papan Chilibar román amatőr színész.

Papan Chilibar ismertségét a Fütyülök az egészre című felkavaró drámának köszönhette, amit 2010-ben a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon Ezüst Medve-díjjal jutalmaztak - a filmben a főszereplő börtönbeli társát formálta meg.

Hiteles filmet akart, hiteles szereplőkkel

Papan Chilibar nem volt hivatásos színész, fiatalkorában egy bűncselekmény miatt még börtönbüntetésre is ítélték.

Az alkotás rendezője, Florian Serban pedig - a hitelesség érdekében - ezért is választotta ki éppen a balhés, de tehtséges fiút a szerepre.

A film nemzetközi sikerének köszönhetően ő is részt vett a Berlini Filmfesztiválon, ahol a rendező és a főszereplők oldalán a vörös szőnyegre léphetett, amit egy interjújában élete egyik meghatározó pillanatának nevezett.

Akkor természetesen még nem volt semmi jele a betegségének, így az egyszerű fiú boldogan élvezhette a sosem tapasztalt luxust és a felhajtást.

Nagy élmény volt számára a filmezés

- Régebben hallottam már erről, de csak a tévében láttam ilyesmit, és egészen máshogy képzeltem el, de, amikor a vörös szőnyegre léptem, nagyon felkavart ez a furcsa izgatottság. Nagyon menő volt, sokkal menőbb, mint amire számítottam - nyilatkozta a fesztiválról hazatérése után.

2011 márciusában újabb botrány miatt került a címlapokra: egy állítólagos betörés miatt 21 hónap börtönbüntetésre ítélte a bíróság, ám betegsége miatt - februárban került kórházba leukémia miatt - nem zárták a rácsok mögé.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Az elmúlt hónapokban filmbeli kollégái, Ada Condeescu és George Piştereanu időt és energiát nem kímélve próbáltak segíteni egy Facebook-kampány keretén belül haldokló barátjukon, akinek vérre volt szüksége.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük