A szereposztó dívány legdörzsöltebb asszonya

Az, hogy a producer, illetve a rendező, hacsak nem nőnemű maga is, saját barátnőjét, feleségét, kedvesét, szerelmét favorizálja, erőlteti a legjobb szerepekbe, megszokott jelenség a film világában, és egyáltalán nem hollywoodi specialitás. Ugyanez a helyzet az európai filmben is. Van tehát egy fontos dolog, melyben nem kell elválasztani a klasszikus és modern filmet, az amerikai és az európai filmgyártást.

Nem is tudjuk, volt-e egyáltalán olyan nagy rendezője vagy producere a filmtörténetnek, akinek ne lett volna meg a maga kedvenc sztárja. Ennek ellenkezője a természetes. És hányan voltak közülük olyanok, akik e tekintetben férfiúi érdeklődésüket külön tudták volna választani a szakmaitól? Nagyon kevesen.

Hollywoodban sosem volt mindegy, hogy egy szakmailag és biológiailag érlelődőben lévő tehetséges színésznő mögött milyen férfiak állnak. Hatékony támogatóként általában csak férfiak jöhettek szóba, és rendszerint producernek kellett lennie az illetőnek ahhoz, hogy a támogatás mögött megfelelő anyagi eszközök lehessenek. A témának, mármint annak, hogyan próbáltak gáláns férfiak Oscarral kedveskedni azoknak a hölgyeknek, akik más módon kegyeikben részesítették őket, elég jelentékeny irodalma van Hollywoodban.

Melyik producer nem találkozott még olyan rendezővel, aki a filmben való közreműködését attól tette függővé, hogy felesége, volt felesége, barátnője vagy gyermeke szerepet kapjon a filmben? Ez a fajta privatizálás a filmben, még a filmművészetben is rendkívül elterjedt, és lélektanilag még olyankor is érthető, amikor morálisan már nem elfogadható.

A szerelem bolondja

Azt a producert, akinek nevéhez a legbalszerencsésebb Oscar-amorózó történet kötődik, Samuel Goldwynnak hívták. Samuel Goldwyn, akiről egyik életrajzírója azt tartja, hogy „normális körülmények között jó ízlése volt”, az Anna Sten-ügyről híresült el, mint olyan filmproducer, aki teljesen elveszítette józan ítélőkészségét, amikor feltámadt benne az olthatatlan vágy, hogy egy nőnemű színészpalántát az Oscarig menedzseljen.

Greta Garbo és Marlene Dietrich amerikai hódításain és az első években rájuk záporozó Oscar-jelöléseken felbátorodva Goldwyn egy Anna Sten nevű német színésznőből akart Oscar-díjas világsztárt faragni, és a tény, hogy a nevet ma aligha ismeri bárki, nagyjából azt is elárulja, hogy ez a kísérlet milyen kínos kudarcba fulladt. Goldwyn 1932-ben járt Európában, és akkor láthatta ezt az „orosz” színésznőt először a Karamazov testvérekben, Grusenyka szerepében.

Szexisebb Garbónál, és titokzatosabb Dietrichnél

Samuel „Sam” Goldwyn elvakultsága előrehaladott állapotban lehetett, mert amikor egyik kísérőjének azt mondta, hogy figyelje a lányt, mert szebben beszél, mint Garbo, az illető azt válaszolta, hogy Garbo svéd, és nem német, ezt a megjegyzést teljesen eleresztette a füle mellett. Munkatársa arra célzott, hogy egy svéd akcentus az amerikai mozinéző számára sokkal könnyebben elviselhető a németnél.

Anna Sten azonban orosz-svéd származású lévén, mégiscsak inkább svéd volt, és nem német. Goldwynt ezek a részletek nem érdekelték. Csalhatatlan szimatában bízva és bizonyára más érzékszerveinek sürgetésére is hallgatva, pezsgős vacsorát rendezett, melyen angolul mondta a magáét, és érdeklődéstől kigúvadt szemekkel hallgatta a német nyelvű válaszokat. Virágokkal halmozta el Annáját, és heti 3 ezer dolláros szerződést írt alá vele, mely teljes költségtérítést tartalmazott. Anna Sten, aki húszéves koráig orosz filmekben, majd hat német filmben szerepelt, 23 esztendős volt, amikor Samuel Goldwyn szeme megakadt rajta, és eszében sem volt ellenállni a csábításnak.

Miközben Sten Annácska Párizsban shoppingolva költötte a Samutól kapott előleget, Lynn Farnol, az MGM vezető publicistája már fogalmazgatta a hollywoodi sajtónak szánt mézillatú sajtóközleményeket arról, hogy milyen filmekben lép a publikum elé Anna Sten, aki „szexisebb Garbónál” és „titokzatosabb Dietrichnél”. Ugyanezt terjesztette Samuel Goldwyn is, de sosem felejtette el hozzátenni azt is, hogy Anna jobb színésznő, mint Norma Shearer.

Sztárcsinálási ingerenciája egy pillanatig sem hagyta nyugodni. Európai bemutatkozási lehetőséget keresve védence számára, utasította az MGM legjobb íróit, hogy Emil Zola Nana című könyvét írják meg Annának, aki közben némi túlsúlyra tett szert, ezért szorgalmasan teniszezett, miközben persze ének és táncleckéket is kellett vennie.

Végül feladta

És a sikernek nem volt alternatívája. Amikor énektanára azt mondta Goldwynnak, hogy a lánynak „kevés a hangja, és az is élvezhetetlen”, közölte vele: „akkor meg kell változtatni”. És volt bátorsága kijelenteni: „Figyeljetek a szavamra. Ez a lány kapja a legközelebbi Akadémiai-díjat.” Nem egészen ez történt. Amikor 1934. február 2-án a Nana premierjét tartották New Yorkban, a város összes hirdetési felületeinek egynegyede ezzel a filmmel volt tele, noha Annácskából a bemutatóra már alig maradt valami a többször átvágott filmben. A Nana annak rendje és módja szerint megbukott a mozikban, ezek után egyetlen Oscar-jelölést sem kapott.

A változókorról tabuk nélkül - Hogyan küzdj meg az életközepi válsággal nőként?

Iványi Orsolya, a menopauzaedukáció egyik legnagyobb hazai szószólója, tabuk nélkül beszél a változókor testi-lelki kihívásairól, és arról, hogyan élhetjük meg ezt az időszakot, mint új kezdetet. A Femina Klub novemberi előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz az életközepi krízisek kezelésére, és megtudhatod, hogyan értelmezhetjük újra önmagunkat, karrierünket és kapcsolatrendszerünket.

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. november 27. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

_Promóció

Annácskát viszont mentora megpróbálta bepasszírozni egy William Wyler filmbe, melyben Gary Cooper lett volna a partnere. Négy napig tartott csupán ez a kísérlet, és anélkül, hogy bárki tudhatta volna, mi történt a forgatáson, Annácska kiszállt a produkcióból. Persze a stúdió közleményei szerint csak azért, hogy elkezdhesse próbálni a női főszerepet Tolsztoj Feltámadás című regényének filmváltozatában. Ebből a filmből soha nem lett semmi, majd Anna Sten következő két filmje, az Újra élünk, illetve az 1935-ben bemutatott Nászéjszaka is a süllyesztőben végezte. „Ez volt Goldwyn utolsó Stanje” – suttogták ez utóbbi bemutatóját követően az MGM folyosóin, és igazuk volt: Samuel Goldwyn végre feladta.

• oscar
• sztárpárok
• vörös szőnyeg
• Világsztár