A Baywatch Summerje mellrákkal küzd: ilyen állapotban van most az 51 éves Nicole Eggert
Nicole Eggertnél mellrákot diagnosztizáltak decemberben.
Az 51 éves Nicole Eggert a People magazinnak árulta el hétfőn, hogy az előző év utolsó hónapjában 2. stádiumú mellrákot diagnosztizáltak nála. A tünetekről először azt gondolta, hogy a menopauza jelei lehetnek.
Nicole Eggert mellrákkal küzd
A színésznő elmondta, hogy az utóbbi időszakban felszaladt rá 25 kiló súlyfelesleg, emellett iszonyatos fájdalmat érzett a bal mellében. Kezdetben azt feltételezte, ezek a tünetek a menopauzára utalhatnak, de miután egy önvizsgálat során felfedezett egy csomót is, azonnal felhívta orvosát.
Egy mammográfia és három biopszia után aztán kiderült, hogy emlőrákja van. A Baywatch Summerjeként elhíresült színésznőre most vár egy műtét, hiszen a csomót el kell távolítani, majd további kemoterápiás, illetve sugárkezelésekre is szükség lehet, mivel nem tudni, hogy a rákos sejtek továbbterjedtek-e.
Eggert egy nagyon nehéz utazásként beszélt mostani időszakáról, de próbál pozitívan állni az egészhez. Ehhez sokszor olvas inspiráló idézeteket, melyek átsegítik a nehéz perceken.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
A színésznő - akinek édesapja bőrrákkal, édesanyja pedig vastagbélrákkal küzdött - magánál is jobban aggódik azonban két lányáért, a 12 éves Keeganért és a 25 éves Dilynért.
- Dilyn felnőtt, de van egy 12 évesem otthon, akinek egyedül én viselem gondját - mondta elkeseredve Nicole, aki éppen ezért úgy érzi, mindenképpen le kell győznie a betegséget.
Linda Evangelista betegsége
Nem Nicole Eggert az egyetlen híresség, akinek meg kell küzdenie a gyilkos kórral.
Linda Evangelista mindkét mellét eltávolíttatta, mégis kiújult a rákja: az 58 éves modell a küzdelméről vallott
Linda Evangelistát még a rák korai stádiumában sikerült megmenteni.
ElolvasomCover- és ajánlóképek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!













