Friss! Rövid betegség után, tegnap éjjel elhunyt a közkedvelt színész

Nicholas Courtney a Ki vagy, doki? sorozat dandárparancsnokát játszotta több évtizedig.

2011. február 22-én, életének 81. esztendejében elhunyt Nicholas Courtney brit színész, a Ki vagy, doki? sorozat felejthetetlen dandárparancsnoka.

Az idős színészt, ügynöke szerint, egy rövid betegséget követően, álmában érte a halál - a sztárt második felesége és két gyermeke gyászolja.

Kairóban született

Nicholas Courtney 1929-ben Egyiptomban látta meg a napvilágot egy brit diplomata gyermekeként, ezért a legkiválóbb oktatásban volt része Kairóban, Franciaországban és Kenyában.

A középiskola után jelentkezett a brit hadsereghez, de 18 hónap után leszerelt, majd beiratkozott egy londoni színiképzőbe, mivel inkább színész szeretett volna lenni hivatásos katona helyett.

A sors iróniája, hogy később éppen egy katonaszerep hozta meg számára a népszerűséget.

Eleinte színpadon próbálta ki magát, aztán a hatvanas évektől kezdődően a kor ismert sorozataiban bukkant fel, az Angyaltól A bosszúállókig.

Sorozatsztár lett belőle

A Doctor Who, azaz a Ki vagy, doki? széria nézői először 1965-ben találkozhattak vele Alistair Gordon Lethbridge-Stewart dandárparancsnokként - végül ezt a karaktert 107 epizódban formálta meg, egészen 1989-ig.

Az elmúlt évtizedek legnagyobb színészhalottjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Érdekesség, hogy a nálunk az AXN csatorna műsorán sugárzott, 2005-ben újraindult Ki vagy, doki? sorozat epizódjaiban szintén gyakran emlegetik, de azokban már nem jelent meg a képernyőn.

Emellett természetesen egy sor más szériában is ráismerhettek rajongói, mint a Szemesnek áll a világ, a Casualty vagy a Yes, Prime Minister. Utolsó alakításainak egyike volt Canterbury érseke, a Ewan McGregor főszereplésével készült 2008-as Gyújtóbomba című krimiben.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Nicholas Courtney egyes források szerint 2009-ben stroke-ot kapott, azóta visszavonultan élt. Memoárja Five Rounds Rapid címmel jelent meg.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük