Friss! Tolószékbe került a kétgyermekes Naomi Watts
A színésznőt a hétvégén kapták le egy tolószékben. A fotón jól látszik, hogy ölében tartotta idősebbik gyermekét.
Naomi Watts tolószékbe kényszerült, adta hírül a RadarOnline. A negyvenéves színésznőt a római repülőtéren örökítette meg egy lesifotós a hétvégén.
Ám aggodalomra semmi ok, Watts ugyanis nem szenvedett súlyos sérülést. Mindössze annyi történt, hogy beverte a lábát a repülőgép lépcsőjébe, így aztán nem tudta segítség nélkül elhagyni a fedélzetet.
A reptér munkatársai azonnal rendelkezésére álltak - ekkor kapták lencsevégre a tolókocsiban ülő sztárt. A képen jól látható, hogy Watts ölében tartotta nagyobbik gyermekét, a kétéves „Sasha” Pete-et, aki minden bizonnyal nem nagyon értette, mi ez a hatalmas felhajtás édesanyja körül.
Szerelme nem jött ki elé a reptérre
Ami mégis megdöbbentő, hogy a színésznő párja, Liev Schreiber és kisebbik gyermeke, Samual „Kai” nem volt ott a reptéren.
Holott a tervek szerint azért utaztak Rómába, hogy csatlakozzanak a családhoz olaszországi vakációjuk idejére. Naomi Watts a kilencvenes évek elején Ausztráliában kezdte pályafutását, és az évtized közepén költözött Amerikába.
Kezdetben olyan igénytelen B-filmekben kapott szerepeket, mint A kukorica gyermekei 4 vagy a Vadászat az egyszarvúra. Az áttörést David Lynch talányos Mulholland Drive című misztikus thrillere hozta meg számára – alakítását a cannes-i filmfesztiválon több díjjal is elismerték.
Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül
A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?
További részletek: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. június 3. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Nem véletlenül kétarcú tehát filmes munkássága, de bármilyen szerepről is legyen szó, Watts mindig helytáll. A 2003-as 21 grammért Oscarra is jelölték, a mozikban pedig egy krimiben, A bűn árfolyamában láthattuk legutóbb.