Részegen vágódott hanyatt a hisztérika Naomi Campbell
Talán megártott a napfény vagy túl sok pezsgőt nyakalt be, mindenesetre óriásit hasalt.
Most elégedetten dőlhetnek hátra székükben Naomi Campbell egykori áldozatai és azok az emberek, akik ki nem állhatják a világhírű szupermodell erőszakos és arrogáns viselkedését.
A legújabb róla készült fényképen ugyanis az látható, amint az agresszív megnyilvánulásairól hírhedt hisztis hölgy óriásit esik éjjel az egyik olasz utcán.
Naomi Campbell éppen Capri szigetén tartózkodott, ahol feltehetően sokáig bulizott, és közben túl sokat ihatott, a milliomos sztárról ugyanis azután készült ez a kép, miután elhagyta az elegáns szórakozóhelyet.
A kínos fotón pedig jól látszik, hogy csak a járókelők figyelmességének és lélekjelenlétének köszönheti a színesbőrű sztár, hogy nem szerzett komolyabb sérüléseket.
Egy segítőkész hölgy ugyanis felkapta testét, mielőtt az ájultan az utca kemény kövére zuhant volna.
Köp, rúg, dobál dührohamai miatt
A közelben tartózkodó férfiak a fennforgás ellenére sem pánikoltak be, sőt, a kép tanúsága szerint meglehetősen jól mulattak a nem mindennapi eseményen.
A világ egyik legismertebb modellje már több mint 500 címlapfotót és számos botrányos jelenetet tudhat magáénak.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
De az egyenruhás rendőrök leköpése és egyéb eszelős megnyilvánulások sem állnak távol tőle, hiszen a beképzelt hírességet bármi kizökkentheti nyugalmában, ekkor pedig nagyon kell vigyázni, mert pillanatok alatt elszabadul a pokol.















