Brutálisan eltángált egy fotóst Naomi Campbell
A párductestű hisztikirálynő legutóbbi olaszországi nyaralásán a szokásosnál is vadabbul viselkedett.
Úgy tűnik, Naomi Campbell nem az a típus, aki képes tanulni a hibáiból – legalábbis, ha hinni lehet a legfrissebb híreszteléseknek.
Az olasz La Repubblica értesülése szerint ugyanis a 38 éves fekete szupermodell már megint képtelen volt megálljt parancsolni az indulatainak, amikor hazájukban nyaralt.
Ahogy Gaetano Di Giovanni a lapnak teljes beleéléssel és kellően szenvedő arccal elmesélte, a fúriaként dühöngő sztár bizony nem kímélte, de nem ám!
Nem átallotta összevissza karmolni arcát, sőt, bal szemébe durván bele is mart hosszú körmeivel. A végén olyan súlyosan megsebesítette, hogy a férfinak kórházba kellett mennie, ahol ellátták sebeit.
Brutális amazon
- Először a táskájával ütött, közben pedig leordította a fejemet, és megpróbált pofon csapni. Szerencsére sikerült kitérnem előle, de a körme még így is felsértette a szememet.
Néhány másodpercig nem láttam semmit, csak hallottam, amint barátja és testőreik elráncigálják mellőlem – panaszkodott a férfi.
Természetesen arról nem szól a fáma, hogy a szegény, ártatlan fotós vajon mivel haragította így magára a köztudottan lobbanékony hírességet. Csak annyit tudni, hogy az ominózus epizód a Lipari-szigeteken történt, ahol Campbell kedvesével, Vladiszlav Doronyinnal múlatta az időt.
2008 tavaszán pedig a londoni Heathrow reptéren balhézott, és köpte le az intézkedő rendőrt, miután késlekedve érkezett meg bőröndje a futószalagra.
















