Tajtékozva üvöltözött válása után Heather Mills

Lezárult minden idők legdrágább brit válópere. Paul McCartney és Heather Mills ma vette tudomásul a bírói döntést.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A bíró döntése szerint az ex-Beatle 14 millió fontnyi – 4,5 milliárd forint – eltartást fizet az asszonynak, plusz egy 2,5 millió font értékű ingatlant, és nagykorúságáig évi 35 ezer fonttal járul hozzá közös lányuk, Beatrice iskoláztatásához.

McCartney köszönetet mondott a bírónak, majd simán kisétált az épületből, Mills viszont heves kiselőadást tartott a kint várakozó hatalmas újságíró-kontingensnek.

Alig bírták csitítani

- Örülök, hogy vége, fantasztikus eredmény, hogy sikerült a saját és a lányom megélhetését is biztosítani ezzel az ítélettel. Az is boldogsággal tölt el, hogy ezzel az összeggel továbbra is segíthetem a jótékonysági szervezeteket – végül is, ez az életem már 20 éve – kezdte.

Az egyre jobban belelendülő ex-modell azonban nem sokáig maradt ilyen visszafogott, és barátai kérése ellenére hosszas kirohanásba kezdett:

- Paul az utolsó pillanatban, a megegyezés határán állt elő azzal, hogy sokkal kevesebbet akar fizetni, ezzel kitett engem és Beatrice-t ennek a szörnyű szituációnak. A bíróságnak nem tetszett, hogy magamat képviselem, így aztán nem lepett meg, hogy nem az én követeléseimet teljesítették.

Beatrice csak 35 ezret kap évente – ez azt jelenti, hogy míg az apja luxusosztályon röpködhet, neki marad a turistaosztály. A bíró 400 millióra becsülte Paul vagyonát, közben mindenki tudja, hogy ez valójában 800 millió körül lehetett az utóbbi 15 évben. Felháborító! – tajtékzott. A tavaly kezdődött válópernek fél év után lett vége. Mills és McCartney 1999-ben kezdték a kapcsolatukat, és 2002. júniusában tartották az esküvőt.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Heather a hatalmas összegű eltartást többek között azért követelte, mert állítása szerint annyira utált figura lett Nagy-Britanniában, hogy többé nem találhat normális munkát magának.

Ezt is szeretjük