Még csak 33 éves! Rákkal műtötték a közkedvelt énekesnőt
Michelle Heaton brit énekesnőnek a műtét során mindkét mellét el kellett távolítani.
Michelle Heaton, a britek kedvence a múlt héten egy veszélyes operáción esett át, amely során mindkét mellét eltávolították.
A fiatal énekesnő jól van, már néhány hónapos kislányát is beengedték hozzá a kórházba.
Vállalkozott a műtétre
Ahogyan azt már korábban megírtuk, Michelle Heaton szervezetében kimutatták azt a gént, melynek előfordulása esetén 85% esélye van a rák kialakulásának. Ennek megelőzésére az orvosok dupla masztektómiát javasoltak neki.
Az énekesnő múlt héten vállalkozott az operációra, amely során mindkét mellét eltávolították, most pedig a nyilvánosság előtt osztotta meg fájdalmas emlékeit és tapasztalatait.
A Closer magazinnak nyilatkozva elmondta, hogy a beavatkozás óta még nem mert a tükörbe nézni.
- Teljesen érzéketlen a mellkasom. Amikor megérintem, olyan, mintha nem is az én bőröm lenne. De azt mondják, ez normális ilyen műtét után. Még nagyon ingatag vagyok lelkileg, és sokszor sírok - mesélte.
Kislánya néhány hónapos
A Liberty X egykori énekesnője azt is elmesélte, hogyan teltek az operáció utáni első napjai a kórházban.
- Hugh, a férjem behozta hozzám a kislányomat, Faith-t, de csak 20 percre, mert ő nagyon aktív baba, én pedig még csak megölelni sem tudtam. A legrosszabb érzés, amit el tudok képzelni, az, hogy nem foghatom meg a gyermekemet - mondta szomorúan.
Az énekesnő csupán 33 éves, férjével, Hugh Hanley üzletemberrel 2010 júliusában házasodtak össze, lányuk pedig idén januárban látta meg a napvilágot.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
Miután kimutatták szervezetében az említett gént, azt nyilatkozta, hogy számára mindent megér az, hogy lássa gyermekét felnőni, a műtétre is ezért vállalkozott.
















