Michelle Obama csúnyán beszólt Melania Trumpnak - A műsorvezető is kiakadt rá
Piers Morgan szerint Michelle Obama nagyon megalázta Melania Trumpot.
Michelle Obama legutóbb Jimmy Fallonnak adott interjút. A beszélgetésük során szóba került a Fehér Házban töltött utolsó napja, illetve Melania Trump is. Az egykori first lady ráadásul oda is szúrt egyet Melaniának, mellyel átlépett egy határt sokak szerint, köztük van a népszerű angol tévés, Piers Morgan is.
Piers Morgan szerint ez nem volt szép húzás
Michelle Obama az interjúban elmondta, hogy sok minden történt a Fehér Házban töltött utolsó napján, a lányai például ottalvós bulit akartak szervezni hozzájuk, ez pedig kiborította, a másik emlékezetes pillanat, amit nem tudott hova tenni, az volt, amikor Melania Trump egy Tiffany & Co. csomagot adott neki búcsúajándékként. Nem fejtette ki bővebben, mi is volt vele a problémája, de az arcán lévő grimasz mindent elárult. A népszerű tévés az interjú alatt még egy képet is mutatott a volt amerikai elnök feleségének, melyen az látszik, hogy ő és a férje az Air Force One repülőgépük előtt integetnek. Michelle Obama ekkor nyögte be a "Viszlát, Felicia" beszólást. Ezt a mondatot az amerikai szlengben akkor használják, ha egy olyan illetőtől búcsúznak el, akit igazából semmibe vesznek, vagy egyszerűen le szeretnének rázni.
Míg Jimmy Fallon együtt nevetett Michelle Obamával ezen a beszóláson, addig sokan úgy vélték, hogy a first lady csúnyán megalázta Melania Trumpot. A Good Morning Britain házigazdája, Piers Morgan még egy cikket is írt erről a Daily Mailre, melyben kinyilvánította a felháborodását.
- A "Viszlát, Felicia" után Jimmy Fallon majd' összeesett a röhögéstől, a közönség is együtt örült vele. Melania Trump bárhol is volt ebben a pillanatban, biztosan harag és megaláztatás törhetett rá. Ez a szleng bizony, nagyon méltatlan - fogalmazott.
Azt is megemlítette a cikkben, hogy szerinte Michelle Obama direkt ezzel a beszólással jött, ugyanis a Felicia és a Melania nevek hasonló hangzásúak. Azt sem tudta mire vélni, hogy a first lady-nek mi volt a gondja Mrs. Trump ajándékával.
- Hasonló ajándékot adott át ugyanazon a lépcsőn Michelle Obama Laura Bush-nak Barack beiktatási napján, akkor miért is jelentett akkora meglepetést és felháborodást, amikor Melania ugyanezt tette meg vele?
A műsorvezető azt is leírta a cikkben, köztudott, hogy a két first lady nem ápol egymással jó viszonyt, ennek ellenére íratlan szabály, hogy ne alázzák meg egymást a nyilvánosság előtt. Szerinte Michelle Obama ezzel a nyilatkozatával is szeretne még nagyobb reklámot csinálni az új, róla szóló könyvnek, ez viszont csak egy olcsó és gonosz húzás.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció