Szívrohamot kapott! Az 54 éves színészt azonnal kórházba szállították
Michael Clarke Duncannek, a Halálsoron sztárjának csak egy hajszálon múlt az élete.
Azonnal kórházba szállították a rohammentősök Michael Clarke Duncant, a Halálsoron című drámával ismertté vált amerikai színészt.
Duncan szívinfarktust kapott az éjszaka közepén, életét állítólag csak a barátnőjének köszönheti.
Megállt a szíve
Az 54 éves sztárnak múlt pénteken, hajnalban, Los Angeles-i otthonában megállt a szíve. Két órakor a 38 éves barátnő fedezte fel, az ő lelkierejének és gyors reakciójának köszönheti Duncan, hogy nem halt meg.
A színésznő Omarosa Manigault-Stallworth, akivel 2010-ben kezdtek el randevúzni, azonnal elsősegélyben részesítette, még újraélesztenie is sikerült. Ezt követően a kiérkező rohammentők kórházba szállították, ahol a TMZ értesülései szerint normalizálódott a szívverése.
Az orvosok egyelőre nem tudják, mi okozhatta a szívrohamot, ezt csak további vizsgálatok után tudják kideríteni.
A Daily Mail információi szerint az egykori testőr már felépült az infarktusból, és látogatókat is fogadott, a TMZ legfrissebb hírei azonban azt hangsúlyozzák, hogy ugyan már nincs életveszélyben, még mindig lélegeztetőgépen tartják. Már tud önállóan is lélegezni, a műszer a szervezetének felépülését hivatott megkönnyíteni.
Nincs veszélyben a produkció
Michael Clarke Duncan legutóbb a The Challenger című akciódrámát forgatta, ám szívinfarktusa miatt nem kellett leállni a produkcióval.
- A filmmel már az utómunkálatoknál tartunk, Michael jeleneteinek felvételeivel már végeztünk. Most már csak azért imádkozunk, hogy jobban legyen, és mielőbb felépüljön - nyilatkozta a rendező.
Kent Moran azt is hozzátette, hogy a színész egészségesnek tűnt, remek fizikai állapotban volt a forgatás alatt, ezért váratlanul ért mindenkit a halálközeli állapotról szóló hír.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A nagydarab színészre sokan emlékezhetnek az Armageddon című akciófilmből. Világhírnévre Tom Hanks partnereként, a Halálsoron című filmmel tett szert, amit olyan filmek követtek, mint a Bérgyilkos a szomszédom, a Majmok bolygója, A skorpiókirály, a Daredevil - Fenegyerek, a Sin City - A bűn városa vagy A sziget.