Friss hírek Michael Schumacherről - Hivatalosan is megerősítették a pletykát

Költözik az egykori világbajnok.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek
Költözik az egykori világbajnok.

Michael Schumacher állapotáról szinte semmit nem hallani a súlyos balesete óta, amiből azóta sem tudott felépülni. A 49 éves autóversenyző 2013 decemberében szenvedett síbalesetet, melynek során komoly fejsérülést szerzett, és, habár a kómából felébredt, sem beszélni, sem járni nem tud azóta.

Mallorcára költözik a család

2014 szeptembere óta a svájci otthonukban ápolták, ahol egy 15 fős orvosi csoport gondoskodott róla, most azonban úgy döntöttek, hogy átköltöztetik, felesége ugyanis Mallorcán vett egy luxusházat kettejüknek. A hírt Andratx város polgármestere, Katia Rouarch is megerősítette:

- Hivatalosan is megerősíthetem, hogy Michael Schumacher a városunkba költözik. Mi már nagyon várjuk, minden előkészületet megtettünk a fogadására - nyilatkozta Rouarch a L’Illustre magazinnak.

A ház, amit Corinna megvásárolt, korábban a Real Madrid csapat elnökének, Florentino Pereznek a tulajdonában volt, az üzletember pedig 27 millió fontért, azaz majdnem 10 milliárd forintért volt hajlandó megválni az ingatlantól. A 15 ezer négyzetméter nagyságú telken két medence, helikopterleszálló, edzőterem és egy hatalmas, pálmafás kert is található.

A család utoljára márciusban szólalt meg, bár sajnos akkor sem tudtunk meg túl sokat arról, hogy jelenleg milyen állapotban van mindenki Schumija.

- Az egész Schumacher család szeretné megköszönni a rajongók együttérzését. Jó látni, hogy az emberek valóban megértik, hogy Michael egészségi állapota nem tartozik senki másra a szűk családján és barátain kívül. Ez a família magánügye, és továbbra sem fogunk nyilatkozni ebben az ügyben - nyilatkozta a szóvivőjük, Michael egykori menedzsere, Sabine Kehm.

Megható családi fotókon Michael Schumacher - Így imádja családját a pilóta

Nézegess képeket!

Elolvasom

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk? 

Promóció

Ezt is szeretjük