Így festett Meryem Uzerli a legelső szerepében – Alig lehet ráismerni a Szulejmán Hürremjére
Meryem Uzerli még az eredeti hajszínével szerepelt először.
Meryem Uzerlit mindenki vörös loknikkal ismerhette meg a Szulejmán című török sorozatban. Hürrem szultána szerepét 2011-től 2013-ig játszotta, a negyedik évadban viszont egy másik színésznő vette át a helyét. Ennek ellenére, ha Hürremről beszélnek az emberek, egyből Meryem arca ugrik be mindenkinek. A nyugatnémet származású színésznő 2008-ban kezdte a karrierjét, de nem is gondolnád, hogyan festett a legelső sorozatban, amiben feltűnt.
Mintha nem is ő lenne
A színésznő 25 éves volt, amikor megkapta élete legelső színészi munkáját. A német ZDF-en futó Inga Lindström című sorozatban játszotta el Britta szerepét. Ekkor még Meryem teljesen más külsővel, barna hajjal tűnt fel, egyébként neki ez az eredeti hajszíne. Hirtelen ránézésre mintha nem is ő lenne, de jellegzetes mosolya és kék szemei elárulják, hogy ez bizony ő.
A színésznő egy év múlva a The Line című német thrillerben kapott szerepet. A világhírnevet viszont a Szulejmán című sorozat hozta meg neki. A Szulejmán óta rengeteget változott a színésznő külseje, a vörös hajszínt szőkére cserélte. Az éjszaka királynője című sorozatában is már szőkeként volt látható.
Az biztos, hogy jót tett Meryemnek a hajszínváltás, a szőke sokkal jobban kiemeli az igéző kék szemeit, emellett még fiatalabbnak is tűnik tőle az idén 35 éves színésznő.
Így nézett ki tinédzserként
Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan festett tini korában Meryem Uzerli.
Gyönyörű tinilány volt a Szulejmán Hürremje - Ritka fotókon Meryem Uzerli
Nézegess képeket!
ElolvasomMiért félünk attól, amit nem ismerünk?
Hogyan formálja a mesterséges intelligencia a mindennapjainkat?
A Femina Klub októberi vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a mesterséges intelligencia rejtelmeiről beszélget. Vajon hogyan fog alakulni a világunk a mesterséges intelligencia térhódításával? Milyen szerepe lesz az AI-nak mindennapjainkban?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- jennifer lopez