Melissa McCarthy lánya szőke szépség - Georgette már most igazi divatikon
Melissa McCarthy két lány édesanyja.

Melissa McCarthy és férje, Ben Falcone két lányt nevelnek. Már mind a ketten beléptek a kiskamaszkorba, míg Vivian lányuk 12, addig Georgette idén ünnepelhette tizedik születésnapját.
A híres színésznő és komika csak nagyon ritkán mutatkozik lányaival, premierekre se viszi el őket. Egyedül a 2016-ban megjelent A főnök című moziban szerepelt a két lány, míg Vivian McCarthy karakterének tízéves énjét alakította, addig Georgette egy sütiárus kislányt formált meg.
2016-ban ezzel kapcsolatban a sztár azt nyilatkozta az E! Online-nak, hogy Vivian hónapokig könyörgött azért, hogy hadd szerepeljen a filmben, végül úgy ítélték meg a férjével, ügyesen hozná a karaktert, mivel a kisebbik gyermekük meghallotta, nővére szerepelni fog a filmben, így őt sem hagyhatták ki. Hozzátette, nem beszéli le gyermekeit arról, ha színésznők szeretnének lenni, ám a szakma felé sem tereli őket, majd idővel úgyis kialakul, mivel szeretnének foglalkozni.
Napjainkban csak lesifotókon láthatjuk viszont a gyerekeket. Míg a nagyobbik édesanyjára hasonlít, addig a kisebbik inkább az édesapjára. A szőke hajú Georgette fiatal kora ellenére igazi kis divatikon, ahogy ez a róla készült legfrissebb képeken is látszik. Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan festenek Melissa McCarthy lányai.
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- melissa mccarthy
Melissa McCarthy rajong színész férjéért - A duci színésznő 13 éve házas

- david beckham
- sztár