Már két gyermeke van a Helyszínelők szexi nyomozónőjének
Melina Kanakaredes a Helyszínelőkben szigorú nyomozónő, ám a civil életben szerető anyuka.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A CSI - New York-i helyszínelőkből ismert 42 éves Melina Kanakaredes két gyermek után is kirobbanó formában van, testén nyoma sincs a szüléseknek - de a sebészkésnek sem.

A helyszínelés mellett ma is vállal fellépéseket, 2009 márciusában Beverly Hillsben egy Alzheimer-alapítvány összejövetelén örvendeztette meg a nagyérdeműt énektudásával és szépségével.

Nincs mit takargatnia

Fellépőruhája igencsak merész volt: látni engedte szexi dekoltázsát, és a közönség hosszú combjaiban is gyönyörködhetett.

A barna sztárnak nincs is mit takargatni, hiszen tökéletes alakján remekül állt a falatnyi ruha.

Pedig állítása szerint nem sokat foglalkozik külsejével, a magánéletben a természetesség híve, ha nem muszáj, nem sminkeli magát, és a plasztikáztatás is távol áll tőle - igaz, nincs is rá semmi szüksége.

Szülés után a színpadra

Talán kevesen tudják, hogy a színésznő évek óta boldog házasságban él a szintén görög származású Peter Constantinides étterem-tulajdonossal, akit 1989-ben ismert meg, és három évvel később ment hozzá.

Első gyermekük, Zoe 2000 májusában született, 2003-ban pedig Karina Eleni is a világra jött.

Második kislánya megszületése után szinte azonnal színpadra állt a Broadway-n, Sally Bowlest alakította a Kabaréban.

Ezt is szeretjük