Holtrészegre itta magát az alkoholista Mel Gibson

A világhírű színész a töménytelen mennyiségű alkoholtól teljesen elbutult, ami a róla készült kínos lesifotókon is jól látszik.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mel Gibson 2006-os ittas botrányát követően néhány évre meghúzta magát, és kerülte a feltűnést. Jól is tette, hiszen antiszemita szitkokat szórni az igazoltató rendőrökre nem éppen a helyes reakció, ha valakit ittasan lekapcsolnak a zsaruk.


Az 53 éves amerikai színész az évtized egyik legkínosabb leégése után tehát fülét-farkát behúzva visszavonult Costa Rica szigetére, ahol még a mélyponton lévő Britney Spearst is vendégül látta egy kis lelki segély okán.

Azt persze nem tudni, Gibson miféle módszerekkel vigasztalta a szétcsúszott popdívát, ám annyi biztos, hogy a féktelen vedelést ott sem hagyta abba. Nem véletlenül jelentek meg róla olyan fotók, amelyeken bárgyú vigyorral az arcán bámul a kamerába boldog bennszülöttek társaságában.

Újra nyilvánosan részegeskedik

Most viszont úgy tűnik, a Halálos fegyver sztárjának elege lett a bujkálásból. Gibsont hajtja a vére: augusztus elején például Malibuban örökítették meg, amint meglehetősen kótyagosan hagyta el a sztárok körében nagy népszerűségnek örvendő Nobu éttermet.

A közelmúltban pedig egy cirkuszból kifelé jövet futott bele valamelyik paparazziba – vesztére.

Az Oscar-díjas sztár a fotó tanúsága szerint alaposan felönthetett a garatra, semmibe révedő tekintete és bódult arckifejezése legalábbis erről árulkodott. Gibsonnak köztudottan akadnak alkoholproblémái - talán ez is közrejátszik abban, hogy a 2002-es Jelek óta nem vállalt főszerepet.

Sztárok, akik megjárták az elvonót

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az elmúlt hónapok során viszont olyan pletykák keltek szárnyra, melyek szerint filmet rendez Vasco Núñez de Balboa spanyol felfedező életéről, habár ő maga tagadta ezt.

A rajongók arra sem nagyon számíthatnak, hogy Gibson akcióhősként tér majd vissza a vászonra, 2007 októberében ugyanis azt nyilatkozta, túl öregnek tartja magát az ilyesmihez.

Ezt is szeretjük