Megint durván bepiált a botrányhős Mel Gibson

A színész saját bevallása szerint fiatalkora óta italozik, és a jelek szerint ezzel a szokásával a mai napig nem szakított.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mel Gibsont augusztus 8-án, az esti órákban kapták le Malibuban, amint elhagyta a sztárok körében közkedvelt Nobu étterem épületét.


Az 53 éves amerikai színész a fotók tanúsága szerint alaposan felönthetett a garatra. Zavaros tekintete és alkoholtól elcsecsemősödött arca legalábbis erről tanúskodott.

Ám ez alkalommal a népszerű híresség legalább nem ült részegen a volán mögé, illetve nem kiabált kábulatában antiszemita megjegyzéseket.

A Mad Max és A rettenthetetlen sztárja ugyanis megjárta a poklot, már ami az alkoholizmust illeti, és emiatt jó néhányszor sikerült kínos helyzetbe hoznia magát.

Egy sört ajánlott a baleset után

Gibson saját bevallása szerint 13 éves kora poharazik, és az elmúlt évtizedek során nemkevésszer gyűlt már meg a baja az itallal és a hatóságokkal. 1984-ben Torontóban például le is tartóztatták, mert részegen karambolozott.

Amikor a másik sofőr káromkodni kezdett, Gibson egyszerűen kinevette, és megkínálta egy sörrel. Büntetése akkor 300 dollár volt, és három hónapra eltiltották a vezetéstől Ontario területén.

Ezt követően egy évre elvonult ausztráliai farmjára, de továbbra sem tudott szabadulni az elméjén egyre inkább elhatalmasodó függőségétől.

Sztárok, akik megjárták az elvonót

Nézegess képeket!

Elolvasom
A problémák ellenére Gibson sosem hagyta, hogy munkáját akár egyetlen pillanatra is veszélyeztesse alkoholizmusa. Hollywoodban a nyolcvanas-kilencvenes években sokak tiszteletét kivívta profizmusával és pontosságával.

A Halálos fegyver 2 rendezőjét, Richard Donnert természetesen sokkolta a hír, miszerint Gibson bizony két és fél liter sört fogyaszt el csak reggelire!

A legsúlyosabb incidensre 2006. július 28-án került sor, amikor kocsijában egy rekesz hűtött sörrel száguldozott, majd antiszemita szitkokat szórt az őt megállító rendőrökre. Ezek után elvonóba vonult, ám a jelek szerint továbbra is szívesen hűsöl korsó sörök árnyékában.

Ezt is szeretjük