Meghan Markle szembemegy a hagyományokkal - Mit szól ehhez a királynő?
Harry menyasszonya így akar oltár elé vonulni.
Az egész világ tűkön ülve várja Harry herceg és Meghan Markle nagyszabású esküvőjét, melyre a bejelentésük szerint idén májusban kerül sor, ugyanis még megvárják Vilmos és Katalin harmadik bébijének érkezését.
Meghan egy dologhoz ragaszkodik
A páros korábban azt nyilatkozta, hogy nem tradicionális esküvőre vágynak - a meghívottak számát illetően sem szeretnék megközelíteni Vilmosék menyegzőjét -, most azonban kiderült, hogy annyira szembemennének a hagyományokkal, hogy még a menyasszonyt sem az apja kísérné az oltárhoz, hanem Meghan kérésének megfelelően az édesanyja vonulna vele végig a templomon, és adná át jövendőbeli férjének.
Harry minden bizonnyal nem ellenzi a menyasszonya kérését, ugyanis mindig nagyon lelkesen nyilatkozott jövendőbeli anyósáról, Doria Raglandről, akit egy interjúban egyenesen csodálatos nőnek nevezett. Azt egyelőre nem tudni, hogy a királynő mit szól az ötlethez, de minden bizonnyal nem fog örülni, hogy Meghan szakítani akar a hagyományokkal - legalábbis Katalint mindig elég szigorúan fogta az ilyen jellegű kérdéseket illetően.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció














