Otthonában elhunyt Bruno Ganz - Leghíresebb szerepe Hitler volt A bukás című filmben
Menedzsmentje jelentette be a szörnyű hírt.
77 éves korában, Zürichben elhunyt Bruno Ganz, a legkiemelkedőbb Európai Filmdíjas svájci színész. Elsőként a Frankfurter Allgemeine Zeitung online oldala adta hírül a halálhírt, amint szombaton a színészlegenda menedzsmentje is megerősített.
Színészként kezdte pályafutását 1972-ben, Göttingenben, nem sokkal később pedig Brémában játszott. Hamarosan a Zürichi Színház tagja lett, majd 1970-ben csatlakozott a berlini Schaubühne társulathoz.
Elhunyt Bruno Ganz
A színészlegenda számtalan filmben játszott, és szerepelt egyebek mellett a Brazíliai fiúk, Az amerikai barát és a Berlin felett az ég című filmekben. Világhírét mégis A bukás – Hitler utolsó napjai című, 2004-es filmnek köszönheti, melyben Adolf Hitler karakterét alakította.
A filmes szakma egyöntetű elismerését fejezte ki nemcsak a film, de Ganz szerepjátéka iránt is, mivel általa a közönség megismerhette Adolf Hitler ördögi, de legfőképp emberi oldalát. A film leghíresebb jelenete napjainkra sem merült feledésbe.
Pályafutása során több mint 50 filmben szerepelt, utolsó alakítása –melyben szintén az egyik főszereplő volt-, Lars von Trier 2018-as drámája, A Ház, amit Jack épített. A róla készült utolsó fotók Cannes-ban, az említett film premierjén készültek.
Bruno Ganz 1996 februárjában átvehette az Iffland-gyűrűt, amit több mint száz éve a legkiemelkedőbb német nyelvű színpadi színész kaphat csak meg. 2004-ben bezsebelte az Európai Filmdíjat, 2010-ben pedig európai életműdíjjal jutalmazták.
Képek: Getty Images Hungary
Anyámtól a modellekig - Mit tudtam meg a nőkről életem első 50 évében?
Kajdi Csaba influenszer, saját élményeiből és tapasztalataiból kiindulva osztja meg gondolatait a női szerepek alakulásáról, az anyai minták hatásáról és arról, hogy hogyan határoznak meg minket. A Femina Klub januári előadásán körbejárjuk, hogyan befolyásolják a női szépségideálok és elvárások a nők önképét és döntéseit. Milyen női minták segítik vagy éppen gátolják az önmegvalósítást?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. február 19. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.