Meg Ryan titokban férjhez ment - Az 56 éves színésznő már a jegygyűrűjét is megvillantotta
John Mellencamp gyűrűt húzott kedvese ujjára.
Meg Ryan és John Mellencamp már nyolc éve randevúznak egymással, azonban eddig úgy tűnt, hogy nem akarják hivatalossá tenni a viszonyukat - mivel korábban már mindketten voltak házasok, nem tartották szükségesnek a papírt a boldogságukhoz.
Titokban mégis összeházasodtak
Most azonban úgy látszik, meggondolták magukat, ugyanis Meg Ryanről felröppentek a pletykák, hogy titokban hivatalosan is összekötötte az életét a zenésszel, most pedig egy csodaszép jegygyűrűvel az ujján kapták le a fotósok New Yorkban.
Az OK magazin egy állítólagos forrása szerint a hétvégén került sor a régen várt menyegzőre:
- Meg és John egyszer már szakítottak, de rájöttek, hogy képtelenek egymás nélkül élni. John odavan Megért, a hibáival együtt is imádja. Ezért most úgy döntöttek, hogy a tavalyi - szintén titkos - eljegyzésük után össze is házasodnak. A hétvégén volt a lagzi, ahol húsz közeli barátjuk volt csak jelen, és persze, a gyerekeik.
Meg Ryan két gyermeke és John öt gyereke is ott volt az esküvőn, akik nagyon örültek a szüleik boldogságának, olyanok voltak, mint egy nagy, boldog család. Büféasztalos esküvő volt, és John bandája zenélt. A vőlegény meglepte új aráját egy balladával is, amit neki írt erre az alkalomra - mesélte az állítólagos közeli ismerős.
A kilencvenes évek romantikus filmjeinek színésznője boldogan cseverészett valakivel a telefonon. A sztár szinte ragyog a legújabb fotóin, le sem tudná tagadni, hogy őrülten szerelmes.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció