Meg Ryan és Billy Crystal közös fotójától olvad a net: így festenek 35 év után a Harry és Sally sztárjai
Meg Ryan és Billy Crystal ikonikus romkomját imádta a közönség, ahogy a színészek friss fotóját is.

Meg Ryan és Billy Crystal közös filmjét az Amerikai Egyesült Államokban 1989 nyarán, Magyarországon pedig 1991 tavaszán mutatták be a mozikban. A Harry és Sally ennek az időszaknak az egyik legszeretettebb romantikus vígjátéka volt.
Meg Ryan és Billy Crystal 2025-ben
A film cselekményében Harry és Sally először még egyetemista korukban találkoznak egymással, majd az évek során többször is összefutnak. Olyan barátság alakul ki közöttük, ami teljesen ellentmond Harry gondolkodásmódjának, miszerint férfi és nő között nem lehet barátság. Annak ellenére, hogy mindketten szerelmesek egymásba, meggyőződésük, filozófiájuk és hozzáállásuk miatt elutasítják egymást. A végét talán mindenki ismeri, de nem spoilerezünk, hátha valaki még nem látta a filmet.

A vígjáték rengeteg fordulattal fűszerezett, és az egyik ikonikus jelenetét még az is ismerheti, aki nem nézte meg. Ebben Meg Ryan egy kifőzde közepén színlelt orgazmust mutat be, ami annak idején még Diana hercegnőből is elképesztő reakciót váltott ki a film premierjén. Az imádott szereplők most újra találkoztak, és egy közös képpel rukkoltak elő az Instagramon.
Bár a film bemutatója óta eltelt már 35 és fél év, friss fotójuktól teljesen elolvadtak a rajongók. A színész és a színésznő természetesen sokat változott azóta, az a fajta kedves báj, ami kettősükre jellemző, még mindig megvan. A kép alá rengeteg hozzászólás érkezett, látszik, hogy a közönség még mindig imádja őket és a filmet is.
„Az én abszolút örök KEDVENCEM!!”
„Minden idők legjobb romantikus vígjátéka.”
„Csodálatosak együtt. Ez azt jelenti, hogy kiderítjük, mi történt Harryvel és Sallyvel?” – kérdezte a kommentek között valaki, de nagyon sokan idézték a filmből a legikonikusabb jelenetek szövegét is, köztük a már fent említett színlelt orgazmust, melyről több GIF is készült már.
Meg Ryan ritkán látott lányával lépett az utcára: friss fotón a 20 éves Daisy
Meg Ryan Daisy lányával vásárolgatott.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció