Ő Uma Thurman és Ethan Hawke 20 éves lánya - Maya igazi szépség
Maya a híres szülei tökéletes keveréke.
Uma Thurman és Ethan Hawke a kilencvenes évek egyik legnagyobb álompárja voltak, azonban házasságuk csúnya véget ért, a színész ugyanis félrelépett gyerekeik dadusával, Ryan Shawhughesszal, akivel azóta is együtt van.
Ilyen gyönyörű a lányuk
A párnak két gyermeke született az együtt töltött nyolc évben: a mára 20 éves Maya és a 17 éves Levon. Maya követte szüleit a színészi pályán, elsőként a Kisasszonyok cimű brit minisorozatban tűnt fel 2017-ben, most pedig a népszerű Stranger Things széria új évadát forgatja, melyben egy új karaktert, Robint személyesíti majd meg. Sőt, Tarantino várva várt alkotásában a Volt egyszer egy Hollywoodban is feltűnik.
Maya korábban modellkedett is: a Vogue indította be a karrierjét, akárcsak az édesanyjáét és a nagymamájáét annak idején. Ezenkívül olyan divatmárkák kampányaiban is feltűnt, mint a Calvin Klein vagy az AllSaints. Hamar rájött azonban, hogy ez nem az ő világa: nem szeretett csendben ücsörögni a kamera előtt.
A sztárcsemete az utóbbi években édesanyja állandó társa lett a vörös szőnyeges eseményeken, szinte mindig ő kíséri el a hollywoodi partikra. Ezzel mindketten nyernek: Uma Thurman szerez egy csodás kísérőt, Maya pedig értékes ismeretségeket köthet. Legutóbb a Williamstown Theatre Festivalon kapták őket lencsevégre.
A rajongók véleménye megoszlik arról, hogy melyik híres szülőjére hasonlít jobban. Vannak, akik szerint kiköpött édesanyja, míg mások inkább az apját, Ethan Hawke-ot látják benne. Szerintünk Maya tökéletes keverék - mindkét szülőjétől a legjobb géneket örökölte.
2 gyereke született a dadustól! Uma Thurman férje a bébiszitterrel lépett félre
Nézegess képeket!
ElolvasomCoverfotó és ajánlóképek: Getty Images.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció