Fájó vallomás! Rákot diagnosztizáltak az X-Factor énekesénél

Matt Cardle édesanyja mesélte el fia megbetegedésének és gyógyulásának történetét.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nagy izgalmak közepette Matt Cardle nyerte meg 2010. december 12-én az angol X-Factort, győzelme után pedig egymillió fontos szerződést kötött vele a Syco Music lemezkiadó.

A 28 éves angol énekes-dalszerző Amy Winehouse You Know I'm No Good című slágerét adta elő a válogatón, amivel pillanatok alatt sikerült meggyőznie a zsűritagokat, mentora pedig nem más lett, mint Danii Minogue.

Legyőzte a rákot

Az azóta is óriási népszerűségnek örvendő fiatalemberről mindeközben senki sem tudta, hogy fiatalkorában egy ritka és halálos betegség támadta meg szervezetét, amit sikerült legyőznie.

Erről Matt Cardle édesanyja, Jenny mesélt először a The Mirrornak adott interjújában, amiből kiderült, hogy az úgynevezett Wilms-tumor támadta meg fia szervezetét, amikor mindössze még csak kétéves volt.

- Pokoli időszak volt, minden szülő rémálma. De nem törhetsz össze, és hagyhatod cserben a saját gyerekedet. Erősnek kellett lennünk, összetartott a család, és végül túljutottunk rajta - kezdte vallomását.

El kellett távolítaniuk a veséjét

A Wilms-tumor egyébként a veserák egyik fajtája, amely elsősorban gyerekkorban alakul ki. Az Egyesült Államokban évente 500 ilyen megbetegedést regisztrálnak, tíz emberből kilenc általában túléli.

Matt Cardle édesanyja hozzátette, hogy a gyógyulás érdekében a sebészeknek el kellett távolítaniuk fia veséjét, akinek mindettől függetlenül teljesen átlagos gyerekkora volt.

A beszélgetés során elmesélt egy anekdotát is szeretett fia gyerekkorából - egyszerű csínytevésnek indult a dolog, ám végül komoly büntetés és tanulság lett a vége.

- Matthew kölcsönkért egy műanyag pisztolyt az egyik barátjától, amit aztán magával vitt az iskolába, hogy megmutassa az osztálytársainak. Engem már csak az igazgató hívott fel, hogy jöjjek, és vigyem haza a fiamat - idézte fel emlékeit.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

- Felhívtam a rendőrséget, hogy jöjjenek el, és olvassák fel neki a csendháborításról szóló törvényt. Azt akartam, hogy Matthew tisztában legyen azzal, hogy itt egy komoly dologról van szó. Az iskolából pedig végül négy napra felfüggesztették - fejezte be a történetet.

Ezt is szeretjük