Holtrészegen partizott Mary Kate Olsen

A világ egyik leghíresebb ikerpárjának felét, Mary Kate Olsent botrányosan szétesve örökítették meg a szemfüles fotósok.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hol az anorexiával, hol drogozás gyanújával kerül a címlapokra az ikerpár zűrösebbik fele. Ezúttal viszont jócskán sikerült neki felönteni a garatra.

Szétesve és összeszedetten

Azonban valahol érthető, hogy az alkoholt választotta menekülési útvonalnak. Az ikrek már négy hónapos koruk óta reflektorfényben élnek, édesanyjuk ekkor vitte el őket a Bír-lak című sorozat szereplőválogatására, melyben aztán tündéri bajkeverőkként szórakoztatták a nézőket.

Nem csoda hát, hogy nincs olyan botlásuk, amiről a sajtó ne értesült volna.

Bár mindig, mindent együtt csináltak a támogatás kevésnek bizonyult, mert szüleik válása mindkét lányt igencsak megviselte.

Hiába a filmes sikerek és a jól menő vállalkozások, a magánéleti boldogságát ez sem pótolja a szőke tinisztárnak.

Bár megkezdte pszichológiai tanulmányait a New York Egyetemen, 2005-ben fel kellett függeszteni azt, súlyos anorexia betegsége miatt. Mára úgy tűnik sikerült meggyógyulnia.

Szilikonnal vagy anélkül

Nemrégiben felröppent a hír, hogy az ikerpár másik fele, Ashley dögösebb kinézetre vágyik, amit plasztikai sebészek segítségével szeretne megoldani, egészen konkrétan nagyobb melleket akar.

Haszontalan celebmacák

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ez még önmagában nem jelentene gondot, de testvérét is rá akarja venni, hogy feküdjön kés alá.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Bár a híres páros jóban-rosszban együtt van, ez a kérés úgy tűnik még Mary Kate-nek is sok volt, aki egyenesen retteg a beavatkozástól és esze ágában sincs implantátumokkal felturbózni melleit. Talán a jövőben a különbözőségükből is sikert kovácsolnak majd.
Ezt is szeretjük