Magyar milliárdossal élt együtt Martha Stewart: Charles Simonyi az ágyban közölte vele, hogy más nőt vesz el
Charles Simonyi 15 évig volt részese Martha Stewart életének.

Martha Stewart a róla készült Netflix-dokumentumfilmben nemcsak a karrierje alakulásáról, a börtönben töltött időszakáról és az az utáni életéről beszélt, hanem szót ejtett a férfiügyeiről is. Mint kiderült, válása után egy magyar milliárdos, Charles Simonyi is meghódította a szívét.
Martha Stewart és Charles Simonyi
Martha Stewart még a 80-as években lett Amerika üdvöskéje, először szakácskönyveket, később magazinokat, majd tv-műsorokat is készített. Karrierjében a könyvkiadással foglalkozó exférje, Andrew Stewart is segítette.
1961-ben házasodtak össze, született egy lányuk, Alexis, ám ahogy Martha egyre sikeresebbé vált, házasokból inkább üzleti partnerek lettek, és elhidegültek egymástól. A férfi félrelépett, és a szeretőjéért fel is rúgta a házasságukat. Bár az üzletasszony küzdött azért, hogy ne váljanak el, levelekkel bombázta, hogy adjon a kapcsolatuknak még egy esélyt, ám a férfit nem tudta meggyőzni, 1990-ben váltak el.
1993-ban megismerte Charles Simonyit, akivel jó barátok lettek, később pedig egy párt alkottak. A férfi Simonyi Károlyként látta meg a napvilágot Budapesten 1948 szeptemberében, ám az Egyesült Államokban mindenki Charlesként ismeri, 1968-ban költözött ki. A 80-as években a Microsoft szoftverfejlesztője lett, az ő vezetése alatt fejlesztették ki például a Word és az Excel programokat. 2002-ben elhagyta Bill Gates cégét, hogy megalapítsa az Intentional Software Corporationt. Emellett ő lett a második magyar, aki kétszer is járt az űrben. Jelenleg ő a harmadik leggazdagabb magyar a világon.
A 90-es években rengetegszer jelentek meg együtt különféle rendezvényeken, ám eleinte tagadták, hogy járnának. A Netflix-dokumentumfilmből egyértelműen kiderült, hogy több volt köztük barátságnál.

Amikor 2004-ben egy részvényeladási ügy kapcsán Martha Stewart a bíróságra járt, Simonyi akkor is kiállt mellette. Végül bűnösnek találták, emiatt öt hónapot töltött szövetségi börtönben. A filmből kiderült, hogy a férfi csak egy alkalommal látogatta meg. Stewart szerint Simonyi nem akart egy olyan emberrel mutatkozni, aki börtönben ül. Miután kiszabadult a rácsok mögül, a férfi magángépet küldött érte Nyugat-Virginiába, hogy hazautazhasson New Yorkba.
2008 februárjában szakítottak.
– Megterveztük ezt a bonyolult utazást és meglátogattuk az izlandi elnököt. Pont az ágyban feküdtünk egymás mellett, erre ezt mondta: „Tudod, Martha, meg fogok nősülni, feleségül fogom venni Lisát.” Azt kérdeztem: „Milyen Lisát?” Egy szót sem szólt. Azt gondoltam, hogy ez a legszörnyűbb dolog, amit egy ember tehet. Hogy tehetett ilyet egy férfi, aki 15 évet töltött velem? Micsoda ostobaság ilyet tenni egy olyan emberrel, akivel valóban törődsz – fogalmazta a filmben Stewart.

Simonyi 2008 novemberében már meg is nősült, a nála 32 évvel fiatalabb Lisa Persdotter lett a felesége.
A 66 éves Michelle Pfeiffer smink nélkül: nagyon más, mint ahogy a címlapokon megszoktuk
Michelle Pfeiffer közel a 70-hez is gyönyörű.
ElolvasomCover- és ajánlóképek: Getty Images