Csak 33 éves volt! Holtan találtak szobájában a népszerű sportolónőre

Részletek!

Holtan találtak szállodai szobájában Maria de Villotára.

Holtan találták sevillai hotelszobájában a Marussia korábbi tesztversenyzőjét, Maria de Villotát, csupán három nappal azelőtt, hogy a boltokba került volna könyve, Az élet ajándék.

A 33 éves Forma-1-es versenyző már halott volt, mire a mentők kiértek hozzá, az első híradások szerint nem volt nyoma erőszaknak. A sportolónak egy sevillai, Ami igazán számít című konferencián kellett volna felszólalnia, valamint új könyvét promotálta.

"Maria elhagyott bennünket"

Spanyolország legeredményesebb autóversenyző-nőjének pályafutása a 2012-es esztendőben ért véget, amikor hatalmas balesetet szenvedett egy egyenes futású teszten, aminek következtében elveszítette jobb szeme világát.

- Kedves barátaink! Maria elhagyott bennünket. El kellett távoznia a mennyekbe a többi angyalhoz. Hálásak vagyunk Istennek, hogy az elmúlt másfél évet még velünk tölthette - állt a család közleményében.

Fernando Alonsóval a Japán Nagydíj edzésén közölték, hogy de Villota elhunyt.

- Épphogy levettem a bukósisakot, amikor közölték velem. Letaglózott a hír, nem is tudom, mit mondjak. Imádkozom érte és a családjáért. Mindenki szerette Mariát. Nem tudom, mit mondjak, bocsánat, nem tudom még felfogni - mondta.

Élet-halál között lebegett

Maria de Villota tavaly egy tesztelés közben szenvedett balesetet, amikor a csapat szállítókamionjának lezuhant a rámpája, és ő autójával nekicsapódott. A szemét már nem tudtát megmenteni, és sokáig életveszélyes állapotban volt, több műtéttel sikerült csak helyrehozni a koponyáját ért sérüléseket.

Sztárok balesetei

Nézegess képeket!

Elolvasom

A sportolónő idén júliusban férjhez is ment, a balesetéről és életéről pedig könyvében vallott mélyebben.

Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.

Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk.  A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és    Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.

Biztosítsd be a helyed most! 

Promóció

A korábbi Forma-1-es versenyző, Emilio de Villota lánya volt az első spanyol versenyzőnő, aki részt vehetett a daytonai 24 órás viadalon, és szintén elsőként lehetett egy Forma-1-es alakulat tesztversenyzője, de pályafutása során indulhatott a túraautó-világbajnokság és a Superleague Formula versenyein is.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük