Így néznek ki most a '80-as évek legsármosabb keményfiúi
Magnum, McGyver, Mike Hammer, egykor a fél világ imádta őket. Vajon mennyit öregedtek azóta?
A nyolcvanas évek kétségkívül a magányos hősök korszaka volt, akik hol a puszta öklükkel, hol zsenialitásukkal, hol pedig csupán jó dumájukkal felszerelkezve tették ártalmatlanná a rosszfiúkat – és hódítottak meg minden egyes epizódban legalább egy csinos hölgyet.
Magnum – Tom Selleck
Az 1980-tól 1988-ig futó sorozat laza, kigombolt hawaii-inges szívtiprója Tom Selleck alakításában kelt életre. A ma már 63 éves színész neve annyira egybeforrt karakterével, hogy az emberek még húsz évvel a sorozat befejezése után is szerepnevével azonosítják.
Tény, hogy a kezdeti nehézségek után hatalmas sikert aratott a laza, állandó pénzzavarban lévő magánnyomozó, aki a titokzatos Mr. Masters birtokán lakott. Ám, ahogy az legtöbbször történni szokott, a színésznek a széria befejeztét követően nem sikerült kitörnie a skatulyából.
Mindenesetre azért néha megörvendeztette az egykori Magnum-rajongókat egy-egy emlékezetes alakítással: a Boldogító nem című vígjátékban - bajusz nélkül! - meleg riportert játszott, a Jóbarátokban pedig Monica kedveseként bukkant fel.
Selleck azonban a szerepek elmaradásával sem bánkódik: második feleségével, Jilly Mackkel és húsz éves leányukkal egy kaliforniai farmon él és gazdálkodik.Még mindig remek formáját pedig annak köszönheti, hogy mindenféle javítási munkát saját kezűleg végez a birtokán.
De arra, hogy a világ nem feledte Magnumot, bizonyíték, hogy 2009 áprilisában Hős-díjat kapott egykori szerepéért a hetedik éve megrendezett Tv Land Awards díjkiosztón.
Mike Hammer – Stacy Keach
A nálunk kevésbé ismert magánnyomozó Magnumhoz hasonló kvalitásokkal bírt, legalábbis bajusz és pisztoly tekintetében. Hiába ütötték le majd’ minden epizódban a keményöklű Hammert, ő sosem fújt visszavonulót, akár egy zűrös ügyről, akár egy bombázó nőről volt szó. Az eredeti sorozat 1984-től 1987-ig szórakoztatta az izgalomra vágyó nézőket, majd még egy évad erejéig visszatért a kilencvenes évek második felében.
Azonban Keach karrierje nem függött a tévétől, hiszen már a sorozat előtt is elismert művésznek számított: színházi alakításaiért számtalan díjat besöpört a hatvanas évektől kezdve, ráadásul mind klasszikus Shakespeare-darabokban, mind modern művekben megállja a helyét. A 67 éves színész jelenleg Richard Nixon amerikai elnököt alakítja abban a színházi előadásban, ami a Nixon és David Frost között lezajlott legendás interjúkon alapszik – ebből a történetből készült a Frost/Nixon című, több Oscart is nyert mozifilm. Emellett narrátorkodik, egyebek között a National Geographic csatorna ismeretterjesztő filmjei alatt hallható a hangja.
A négyszer elvált, nemrég pedig egy enyhébb szívrohamon átesett sztár egykor megjárta a hírnév poklát: 1984-ben kokainbirtoklás miatt letartóztatták a londoni reptéren, majd a bíróság fél év börtönbüntetésre ítélte. Ám Keach nem bánta, hogy pórul járt, egy tavalyi interjúban azt nyilatkozta, habár sokak szerint szigorú büntetést kapott, ez mentette meg a további zülléstől.
McGyver – Richard Dean Anderson
Valószínűleg sokan voltak, akik csak azért ültek le megnézni egy újabb McGyver-részt, mert kíváncsian várták, megint milyen fifikás ötlettel szabadul ki a főhős a végzetesnek tűnő csapdából. Mert neki mindegy volt, hogyan törtek az életére, végül egy-két sebtiben összebarkácsolt eszközzel képes volt bárhonnan meglépni.
Le a kalappal a sorozat szerzői előtt, akik hét évadon keresztül, 1985-től 1992-ig eladható ötleteket tudtak szállítani az egyes epizódokhoz, anélkül, hogy unalmassá vagy nevetségessé tették volna a bájosan szexi McGyvert. Ám bármilyen nagy siker volt a sorozat, Anderson a befejezés után nehezen találta a helyét Hollywoodban. 1997-ben azonban ismét rámosolygott a szerencse, és szó szerint a csillagokig, sőt, még azokon is túlra repítette. Ekkor kapta meg ugyanis a Csillagkapu című sci-fi sorozat fő karakterének, Jack O’Neill kapitánynak a szerepét. Bár végül tíz évadot értek meg az űrkalandok, a színész a hatodik után lassan kivonult a sztoriból, hogy több időt tölthessen kislányával, aki 1998-ban született ex-kedvesétől, Apryl Rose-tól.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A férfi egyébként mozgalmas szerelmi múltra tekint vissza: hódoltjai között van Deidre Hall, Teri Hatcher, Sela Ward, Lara Flynn Boyle és a német korcsolyázónő, Katarina Witt, ám egyik hölgy sem tudta rávenni a házasságra. Szerelmetes kislányáért, Wylie Quinn Annarose-ért viszont, úgy tűnik, még a karrierjét is képes volt feladni, és ez - öregség ide vagy oda - mégiscsak a legszimpatikusabb sztárok közé emeli az örök agglegényt.
OLVASD EL EZT IS!
- így néz ki most
- abi tucker
Fotók! Így néznek ki a Szívtipró gimi sztárjai most
- kórház a város szélén
- így néz ki most
Fotók! Így néznek ki most a Kórház a város szélén sztárjai
- lara flynn boyle
- sheryl lee