Otthonában találtak rá holtan az egykori szexszimbólumra

Agyvérzés következtében hunyt el

Mae West már 33 éve hunyt el.

87 éves korában agyvérzés következtében hunyt el 1980. november 22-én kora egyik szexszimbóluma, Mae West.

Az 1893-as születésű amerikai világsztár revüszínésznőként kezdte, de a húszas években már íróként és előadóként is ismert volt. Merész, a testiség ábrázolásától sem visszariadó színdarabjai közfelháborodást keltettek.

"Ennyire örül, hogy lát?"

Szupersztárrá az 1928-as Diamond Lil avatta - ebben a darabjában lett azzá a szőke, minden szavát nyílt kihívásként ejtő szexbombává, akinek az egész világ megismerte. A művet később a Paramount meg is filmesítette, a vásznon az akkor még ismeretlen szívtipró, Cary Grant volt a partnere. Talán kevesen tudják, de a híres, és azóta számtalan filmben elhangzott mondat: "Az egy pisztoly a zsebében, vagy csak ennyire örül, hogy lát?" is tőle származik.

Számos filmet forgatott, ám az 1943-as The Heat's On bukása után visszatért a színpadra, és 1970-ig nem játszott filmen. A Broadwayn azonban továbbra is imádták, különösen a férfiközönség bálványozta. Ennek egyértelmű jele, hogy a második világháborúban a mentőmellényeket Mae Westként kezdték emlegetni - az angol vest, azaz mellény szóra rímelve.

A hetvenes években jelent meg újra filmen, de az 1978-as Szextett rendezője, Ken Hughes később elismerte, hogy az akkor már 85 éves színésznő gyakran képtelen volt összpontosítani, és egyre rosszabb látása megnehezítette a díszletben való közlekedését.

Szállóigék garmadáját hagyta ránk

1980-ban aztán Westet baleset érte: elcsúszott otthonában, és úgy beverte a fejét, hogy elvesztette beszédkészségét. Miután beszállították egy Los Angeles-i kórházba, kiderült, hogy stroke-ja volt.

A sztárvilág szexszimbólumai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Bár végig ott tartották, szeptember 18-án újabb stroke-ot kapott, ami lebénította a jobb oldalára, emellett tüdőgyulladás is kialakult nála. Novemberre javult ugyan valamelyest az állapota, de azért nem volt jól - ám orvosai hazaengedték. 1980. november 22-én hunyt el, 87 éves korában.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Azóta is számos mondását szállóigeként hallhatjuk, mint például az "A jó lányok a mennybe jutnak. A rosszak meg bárhová" vagy a "Tévedni emberi dolog, de isteni érzés", illetve a "Nem vagyok egy modellalkatú lány. A modell csak egy utánzata az igazinak".

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük