Borzasztó kínosat villantott a vénülő Madonna
A fiatalságát eszeveszetten megőrizni kívánó popkirálynő egy csatát elvesztett az öregség elleni harcban.
A sztárvilágban sokan elég messzire képesek elmenni, hogy ifjúságukat valamiféleképpen konzerválják: akár egy fiatalabb pasival, műtéti úton vagy brutális edzésekkel, esetleg mindhármat kombinálva.
Madonna sem volt kivétel, keményen a lovak közé csapott edzésfronton, miután megjelentek arcán az első szarkalábak, és bőre is kezdte elveszíteni ruganyosságát.
Így aztán mire elérte az ötvenedik életévét, bizarr muszklijairól és plasztikai beavatkozásairól – állítólag még pofapárnákat is ültettetett be magának – legalább annyit cikkeztek, mint legújabb lemezeiről.
A természetes egyensúlyt nem tudta megtalálni
Kétségtelen, a popkirálynő dagadó karizmai láttán Stallonét is elfogta volna a sárga irigység, még akkor is, ha az átlagembernek a szexis helyett inkább az ijesztő jelző jutott róluk először eszébe.
Ám most úgy tűnik, hiába a napi többórás önsanyargatástól kőkemény bicepsz, a nagybetűs Öregedés látványos ellentámadásba lendült.
Katonáit mozgósítva Madonna felkarját vette célba, méghozzá sikerrel.
Mikor a popsztár milánói tartózkodása során lelkesen integetett Domenico Dolce, Stefano Gabbana, no meg huszonévvel fiatalabb lovagja, Jesus Luz társaságában, karján vitorlaként lebegett a fonnyadt bőr.
Bár állítólag létezik felkarplasztika – esetenként zsírleszívással kombinálva –, a fájdalom és a látható sebhelyek miatt viszonylag kevesen vállalják a beavatkozást. Ráadásul egy alapos hízás vagy fogyás után nem is biztos, hogy úgy áll az a kar, ahogy a gazdája megálmodta.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
A legjobb megoldás talán egy szemérmesen takaró kardigán lenne – kérdés, hogy a botrányos színpadi öltözékeiről ismert, hiú popkirálynő képes lenne-e ekkora áldozatot hozni.















