Bikiniben átlagos nő a botrányos modell, May Andersen
Ki gondolná, hogy ez a tucatnő országának egyik jelképe, akivel a turizmust szeretnék fellendíteni?
May Andersen – esetleg Lykke May - dán szupermodell neve talán nem cseng túl ismerősen a magyar ember számára, bár fotóival a kíváncsibbak valószínűleg találkozhattak már a Sports Illustrated vagy a Victoria’s Secret katalógus oldalain.
Honfitársai viszont imádják a smink nélkül, bikiniben közönséges halandónak, semmint bombanőnek tűnő szőkeséget, aminek fő jele, hogy újabban vele - mint Dánia hivatalos arcával - próbálják országukba csábítani a turistákat.
A 27 éves, Kate Mossra emlékeztető hölgy azonban legalább annyira hírhedt, mint híres, hiszen néhány évente elkövet valami botrányosat, amin aztán lehet csámcsogni rendesen.
Harag vagy álmosság?
2003-ban például dühödt állatvédők támadtak rá, amiért a szőkeség valódi szőrmebundában merészkedett az utcára. Ám legbalhésabb esete kétségtelenül a három évvel későbbi epizód volt: az Amszterdam-Miami járaton ugyanis, látszólag minden ok nélkül, jól eltángált egy légiutas-kísérőt, de ez még nem volt neki elég. A repülés teljes ideje alatt hangoskodott, amivel totálisan kiborította az utasokat.
Természetesen amint tudták, jelentették az ügyet, minekutána a modellt le is tartóztatták, amint földet értek a floridai nagyvárosban. Ő azonban mintha tudomást sem vett volna tettéről, még az intézkedő rendőröket is inzultálta. Andersent végül kórházba szállították, hogy alkohol- és drogtesztet végezzenek rajta. Ezután előzetesbe került, majd vád alá helyezték erőszak, a hatóság munkájának akadályozása és rendzavarás okán.
2006 áprilisában, hogy valamivel szépítsen a helyzetén, a sztár a dán tévében előadott egy inkább esti mesének beillő sztorit. Eszerint csupán véletlenül lökött egy nagyot a stewardon, amikor az álmában föléhajolt, hogy hátrébb döntse az ülését.
Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?
Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! A regisztrációt és a programot ezen a linken találod. Ugye találkozunk?
Promóció
















