Íme, a bébiszitter, akit Rob Lowe molesztált

Nem is kellett sokat várni, hogy Jessica Gibson egy profi fotós kamerája elé állva megmutassa magát.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Hát, már csak így működik a showbiznisz, legfőkébb Amerikában – akit több évig zaklatnak, az kisebb győzködésre máris a fényképezőgép elé mer állni, és büszkén a lencsébe nézve elvárja, hogy mindenki neki higgyen.


No, de ne legyünk rosszindulatúak, hiszen egyelőre senki sem tudja, mi történhetett, az illetékesek pedig - ahogy az már lenni szokott – merőben más aspektusból adják elő a történteket.

A zaklatási ügy és részletei

A sztoriban lényegében nem történt változás: Rob Lowe 41 éves hollywoodi színészt egykori bébiszittere, Jessica Gibson azzal vádolja, hogy amíg a családnál dolgozott, a főnöke folyamatosan zaklatta, és többször a péniszét is ajánlgatta neki, hogy fogja csak meg. A sztár ellenben azt állítja, volt alkalmazottja csak le akarja járatni, és semmi valóságalapja nincs annak, amit elmond. Ráadásul a hölgy, még mielőtt megtette feljelentését, másfél millió dollárért hajlandó lett volna befogni a száját, de Lowe ezt kikérte magának.

A dolgok jelenlegi állása szerint azt próbálják megvizsgálni, vajon melyik félnek lehet igaza: többek között kikérdezik a sztárpár alkalmazottait, valamint a 24 éves Gibson szüleit, akik nem is értik, kedves, rendes és jóravaló kislányuk hogyan szenvedhette el mindazt a szörnyűséget, amit állít.

Várható módon az alkalmazottak egytől egyik Lowe-ékat védik, míg a lány szülei és ügyvédje teljes vállszélességgel az ex-szitter mögött állnak.

Minden idők 20 legszexisebb pasija

Nézegess képeket!

Elolvasom
- Jessicának nincs semmi félnivalója, és kíváncsiak vagyunk, vajon Mr Lowe is ugyanezt mondaná-e magáról – hangoztatja a jogi képviselő, aki benyújtotta a feljelentést Lowe és 46 éves felesége ellen, szexuális zaklatás és egyéb, olyan viselkedés miatt, amely „sértő, zaklató, kényelmetlen helyzetbe hozó, álnok, perverz, durva és kéjsóvár” volt.

Természetesen Lowe-ék ügyvédje sem hagyta a vádaskodást szó nélkül – ő egyenesen hazugnak titulálta Gibson kisasszonyt a nyilatkozatában, akinek szavait a korábbi alkalmazottak körében végzett vizsgálat abszolút nem támasztja alá.

Ezt is szeretjük