Lindsay Lohan a plasztikai műtétek után: a 39 éves színésznőre rá sem ismerni
Lindsay Lohant alig ismerik fel a nézők a sok beavatkozás után.
Lindsay Lohan már rég nem az az angyalarcú kislány, aki 2003-ban tinisztárként robbant be Hollywoodba a Nem férek a bőrödbe című filmmel.
Lindsay Lohan plasztikai műtét után
A színésznő a 2000-es évek egyik legsikeresebb tinisztárja volt: gyönyörű, dús vörös hajával, zöld szemével és egyedi kisugárzásával sorra kapta a főszerepeket. Idővel azonban – ahogyan az sok fiatal hírességgel megesik – megtört, és hosszú évekre eltűnt a nyilvánosság elől.

Három évvel ezelőtt azonban, mint a főnixmadár, visszatért a Karácsonyi románc című Netflix-filmmel. Már akkor sokan felkapták a fejüket, hiszen a színésznő látványosan megváltozott. Jól láthatóan több alkalommal is plasztikai műtétet és botoxkezelést vett igénybe, bár ezt még saját édesapja is tagadta a múlt évben.
– Lindsay soha, de soha nem vetette alá magát plasztikai műtétnek – nyilatkozta a 64 éves volt Wall Street-i kereskedő kizárólag a Page Sixnek, majd hozzátette, hogy kizárólag hámlasztáson, feltöltéseken és botoxkezeléseken esett át.

– A megjelenése annyira természetes, pont, mint a tehetsége – áradozott a büszke apuka, majd undorítónak nevezte, hogy az emberek „hamis narratívákat terjesztenek” arról, ki milyen beavatkozáson esett át.
Ezzel azonban nem sikerült meggyőznie a közvéleményt, hiszen a felvételek önmagukért beszélnek. Mindezek ellenére szerencsére ezek a változások nem akadályozták meg abban, hogy ismét megvesse a lábát a filmiparban. Azóta újabb és újabb főszerepeket kapott, most pedig visszatért a gyökereihez. A rajongók nagy örömére újra összeállt a régi csapat, és 22 évvel a Nem férek a bőrödbe premierje után a múlt héten bemutatták a második részt is.

Lohan így ismét reflektorfénybe került, az egykori rajongók pedig alig hiszik el, mennyit változott a rengeteg beavatkozás nyomán. Abban viszont senkinek sincs kétsége, hogy a klasszikus újraélesztése remek ötlet volt, és mindenki izgatottan várja, hogy Jamie Lee Curtis, Lindsay Lohan és Chad Michael Murray újra együtt legyen a képernyőn.
A Született feleségek vörös szépsége mellett elmennél az utcán: plasztikái után felismerhetetlen a 63 éves Marcia Cross
Marcia Cross rengeteget változott, sokak szerint plasztika áll a háttérben.
ElolvasomCover-fotó: Profimédia
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció















