Hátborzongató részletek derültek ki Liam Payne haláláról: a mentőszolgálat vezetője nyilatkozott a tragikus ügyről
Máris kiderült Liam Payne halálának oka.
Liam Payne magyar idő szerint szerda éjjel hunyt el Buenos Airesben, a 31 éves énekes halálának okáról a mentőszolgálat szóvivője beszélt.
Liam Payne halálának oka
Nem kellett sokat várni arra, hogy kiderüljön az erkélyről kizuhant énekes halálának oka. A Daily Mail legújabb cikkében leírta, hogy körülbelül 14 métert zuhant, de mire kiértek a mentők a helyszínre, már nem tudtak segíteni rajta, halottnak nyilvánították. Alberto Crescenti, a Buenos Aires-i mentőszolgálat vezetője közölte, hogy Payne-nek koponyatörése és rendkívül súlyos sérülései voltak, végül ezek vezettek az azonnali halálához.
- A mi feladatunk az volt, hogy gyorsan kiérjünk, orvosi ellátást nyújtsunk neki, és megpróbáljuk újraéleszteni, de a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy már nem lehetett megmenteni - fogalmazta a mentőszolgálat vezetője.
Személyazonosságát az útlevele alapján azonosították be, a rendőrség egyelőre még vizsgálja az ügyet, így ők nem nyilatkoztak részletesen az esetről.
Az énekes egy harmadik emeleti lakosztályból zuhant ki, amelynek erkélye egy belső medencére és a helyszíni Michelin-csillagos étteremre néz. Végül a teraszon landolt. Ahova esett, pont ott vannak az étterem szabadtéri asztalai is. Szerencsére egy vendég sem tartózkodott akkor ott, mivel az étterem 16 óra és 19 óra 30 perc között zárva van. Payne-nel helyi idő szerint körülbelül 17 órakor történt a baleset.
A szálloda recepciójának dolgozója kért segítséget, miután Payne kiszámíthatatlanul viselkedett, és visszakísérték a szobájába. Két hívást is kezdeményezett, az elsőben a következőket mondta.
- Van egy vendégünk, aki be van kábítószerezve, és mindent tönkretesz a szobájában. Szükségünk van valakire, aki idejön.
Miután a vonal megszakadt, visszahívta a segélyvonalat, és azt mondta.
- Nem tudom, hogy a vendég élete veszélyben van-e. A szobának van erkélye, és attól tartunk, hogy csinálhat magával valamit.
Végül az ott dolgozók 17 óra körül egy hangos csattanásra lettek figyelmesek, valószínűleg ekkor zuhant ki az erkélyről az énekes.
Előkerült Liam Payne utolsó videója a halála előtt: a 31 éves énekes szelfizett is barátnőjével
Liam Payne a halála napján is posztolt a Snapchatre.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover- és ajánlóképek: Getty Images