Most már kár tagadni! Ezért a fruskáért hagyta el párját a nők kedvence

Leonardo DiCaprio és Blake Lively mindenki szeme láttára flörtölt egy hajón, Cannes-ban.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Mint arról korábban már mi is beszámoltunk, öt év párkapcsolat után szakított Leonardo DiCaprio és Bar Refaeli.

Mindezt a New York Post adta hírül először, a lap pedig tudni vélte, hogy békességben mondtak búcsút egymásnak, illetve, hogy szakításukban harmadik fél nem játszott szerepet.

Nagyon összemelegedtek

A legfrissebb fotók tanúsága szerint az utóbbi kijelentést érdemes fenntartással kezelni, a közelmúltban ugyanis meglehetősen félreérthetetlen helyzetben örökítették meg a 36 éves amerikai színészt és Blake Livelyt.

Az Eredet sztárját a francia Riviérán kapták lencsevégre egy jachton, ahol jelen volt még rajtuk kívül Steven Spielberg és felesége, Kate Capshaw is - ám DiCaprio és Lively láthatóan csak egymással voltak elfoglalva.

Mindenki szeme láttára ölelkeztek, flörtöltek és turbékoltak, arról nem is beszélve, hogy már-már tapinthatóan izzott köztük a levegő, ezek után tehát már igazán nehéz lenne letagadniuk, hogy teljesen odavannak egymásért.

Olyanok voltak, mint egy szerelmespár

- Blake fehér ruhában volt, Leo pedig baseballsapkában. Együtt sétálgattak mindenfelé, és nagyon úgy néztek ki, mint egy szerelmespár - osztotta meg észrevételeit egy szemtanú, aki látta őket a Hotel du Cap Eden Roc környékén.

A kilencvenes évek legkedveltebb sztárjai most

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindeközben DiCaprio exbarátnője egyedül jelent meg a cannes-i filmfesztiválon, a The Beaver című film ünnepélyes díszbemutatóján, ahol egyáltalán nem látszott rajta, hogy megviselte volna a szakítás.

A 25 éves izraeli szupermodell lélegzetelállítóan festett a vörös szőnyegen, és büszkén pózolt a fotósoknak - a róla készült képeket elnézve biztosan nem fog neki sokáig tartani, míg új társra lel egy szívtipró személyében.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

DiCaprio és Refaeli szakításában állítólag az játszott óriási szerepet, hogy a sármos színész nem volt hajlandó megállapodni, egy bennfentes szerint pedig A pletykafészek című sorozat 23 éves sztárja kimondottan DiCaprio esete.

- Először akkor találkoztak, amikor Blake Lively jelentkezett A nagy Gatsby meghallgatására. Utána a többiekkel együtt elmentek vacsorázni, ahol rögtön egymásra találtak. Blake egyértelműen Leo típusa, hiszen szereti a hosszú lábú, széles mosolyú hölgyeket, Blake pedig pontosan ilyen - mondta a bennfentes a Grazie magazinnak.

Ezt is szeretjük