Súlyos beteg! Már színpadra sem engedték a népszerű énekest

Súlyos beteg a Motörhead énekese, Lemmy, ám mint közleményben tudatták, már jobban van.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Lemondta fellépéseit a Motörhead, miután kiderült, hogy a frontemberük, Lemmy, azaz Ian Fraser Kilmister súlyos beteg.

A rajongóknak azonban nincs miért aggódniuk, az énekes a június végi bejelentés óta már jobban érzi magát.

Beteg volt, de már jobban van

A zenekar közleményben tudatta a napokban, hogy a frontember jobban van, bár ez a betegség gyorsan és váratlanul jött annak ellenére is, hogy tavasszal már kezelték kórházban.

- Örömmel jelentjük, hogy az előző napok hírverései ellenére Lemmy él, lélegzik, kupakol, iszik, eszik, olvas, és hamarosan visszatér a színpadra - írták a közleményben.

Az énekesnek agyi haematomája alakult ki, azaz vérömleny keletkezett az agyában. Az orvosok eltiltották a fellépésektől, de még a mozgástól is, ezért kellett lemondani az együttesnek a fellépéseket. Részleteket azonban nem akartak közölni a nyilvánossággal, pusztán annyit, hogy súlyos a helyzet.

A 67 éves zenésznek korábban már számos egészségügyi problémája volt, többek között egy defibrillátort is be kellett ültetni neki a szabálytalan szívverése miatt.

Több mint kétezer nővel volt

Az biztos, hogy a zenésznek esze ágában sincs visszavonulni, ugyanis éppen legújabb stúdióalbumukat tervezik, valamint a 2015-ös jubileumon gondolkodnak.

Sztárok, akik legyőzték a rákot

Nézegess képeket!

Elolvasom

Egy interjúban viccesen megjegyezte, hogy talán felrobbantják a fejüket, de abban mindenki biztos lehet, hogy számos meztelen hölgy vonaglik majd a színpadon.

Az énekes nemcsak reszelős hangjáról, de hódításairól is híres, szerinte a nők hozzátartoznak a rock and roll életérzéshez, éppen ezért sohasem házasodott meg.

Legutóbb azt nyilatkozta, életében eddig több mint kétezer nővel feküdt le. Szerinte ez azonban nem sok, ha figyelembe vesszük, hogy 16 éves kora óta él nemi életet, ami azt jelenti, hogy átlagosan heti egy nővel feküdt le.

Ezt is szeretjük