18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

Botrányos pornófotókon Peking tüzes vízi sellője, Laure Manaudou

A házi fényképsorozat bepillantást enged az olimpikon meztelen intim bájaiba.

Bizony, akár ez is történhet, ha az ember jóindulatúan és kissé naivan megengedi a kedvesének, hogy meztelenül lefotózza, aztán botor módon szakít vele.


Valószínűleg átkozza magában azt a percet a franciák híres úszócsillaga, a mindössze 21 éves Laure Manaudou is, akinek igencsak intim, ám eredetileg privát céllal készült fotósorozata egészen véletlenül felkerült az internetre.

A képek még akkor készültek, amikor a szintén 21 éves, és szintén úszó Luca Marinnal járt, akivel aztán viharosan szakítottak.

Tüzelő vízitündér

Már az is elég bikavadító, hogy a húsz darab fotón a kidolgozott testű, tetovált szépség többnyire ruha nélkül, csábító pózban látható.

Ezek mellett pedig van olyan, kimondottan pornófilmes ihletésű kép, amelyiken, combjait széttárva, szeméremteste minden mélységét bemutatja a kamerának, sőt, az egyiken kedvese szerszámát kényezteti ajkaival.

Egyes vélemények szerint maga az olasz ex tett róla, hogy a kompromittáló felvételek még decemberben a világháló népes közönsége elé kerüljenek, de Marin mindezt tagadja.

Bár a francia sellőnek is becézett hölgy sikerei azóta egy időre elhomályosították a kínos epizódot, most, a Pekingben megrendezett olimpiai játékok miatt viszont, ahol a sztársportoló több úszószámban is részt vesz, újra előtérbe kerültek.

A sztárvilág legbotrányosabb villantásai

Nézegess képeket!

Elolvasom
Mindenesetre arra kitűnő alkalom volt a botrány, hogy az is felfigyel hölgy nevére a versengés folyamán, aki egyébként messzire kerüli a medencét.

No, azért mi, magyarok, a saját, szelídebb életvitelű úszótehetségeinkre se felejtsünk el koncentrálni!

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük