Ki figyelt a hangjára? Áttetsző csipkében adta elő a Himnuszt az énekesnő
Sokkolta rajongóit Lana Del Rey áttetsző csipkeruhájában.
Lana Del Rey komoly hiányérzetet hagyott lelkes közönségében a július 4-i fellépésén, a montreux-i dzsesszfesztiválon.
A New York-i születésű énekesnő retró hangulatot árasztó, fehér csipkés menyasszonyi miniruhában és hatalmas virágokkal a hajában jelent meg.
Srácok, viszlát!
A sztár mindössze kilenc dalt volt hajlandó elénekelni, 45 perces fellépését pedig a National Anthem - Himnusz - című dalával fejezte be.
- Remélem, tetszeni fog! Mindnyájunknak nagy öröm, hogy ezen az ünnepen itt lehetünk, együtt - konferálta fel utolsó számát az énekesnő.
A Himnusz című szám alatt Elvis Presley, John F. Kennedy és az amerikai nemzeti lobogó képei jelentek meg a kivetítőn, tűzijáték kíséretében. Ám a rajongók nem repestek az örömtől, hiszen 20 ezer forintnak megfelelő svájci frankot kellett kifizetni egy jegyért. Így joggal vélhették úgy, hogy nem kapták meg pénzükért a megfelelő műsort.
Tiszteletlen volt a többiekkel
- Nagyon jó koncert volt, bár furcsa, hogy a végén be se mutatta a zenésztársait. Ez nagyfokú tiszteletlenség - mondta el a koncert után az énekesnő egyik genfi rajongója. Mindezt Lana Del Rey még tetézte is, csak annyira telt tőle búcsúzásképp, hogy odakiáltotta a közönségnek: - Oké, srácok, viszlát! Ezek után elvonult, és még egy ráadást sem adott.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Különc megjelenése és viselkedése ellenére sem lehet elmenni mellette, hiszen a harmadik legtöbb lemezt eladó művész volt Angliában - Adele és Emeli Sandé után - 2011-ben.
A 46. montreux-i dzsesszfesztivál olyan veretes névsort vonultat fel idén, mint Bobby McFerrin, Chick Corea, Quincy Jones, Pat Metheny, Alanis Morissette, Katie Melua, Neneh Cherry, a dr. House-t alakító Hugh Laurie, Anastacia, Bob Dylan. A fesztivál július 13-áig tartott.