Bugyiban az utcán? Lady Gaga a téli hidegben sem volt képes rendesen felöltözni

Lady Gaga bugyiban ment ki az utcára Párizsban.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Azt már megszokhattuk, hogy a 24 éves Lady Gaga a színpadon énektudása mellett bizarr fellépőruháival örvendezteti meg közönségét, de az sem ritka, hogy épp intim testrészeit teszi közszemlére.

Ám úgy tűnik, ez nem elég a már-már kényszeresen magamutogató popdívának, hiszen akkor sem képes felöltözni, ha épp az utcán sétál.

Párizsban koncertezett

Tavaly decemberben koncertturnéja miatt néhány napig Párizsban tartózkodott. Minden bizonnyal igencsak meglepte a francia járókelőket, amikor a decemberi hideghez képest finoman szólva lengén indult el vásárolgatni.

Kedvenc összeállítását öltötte magára: neccharisnya, bugyi, lakkdzseki, bakancs - ha még egy nadrágot vagy egy szoknyát is felvett volna, akár szokványos is lehetne az öltözék, ám így úgy festett, mintha a gardrób előtt állva valamiről elfeledkezett volna.

Bugyiban indult vásárolgatni

Persze, tudjuk, hogy ez esetében szinte kizárt, hiszen nagy gonddal válogatja össze extrémebbnél extrémebb szettjeit, ám érthetetlen, miért nem elégszik meg a színpadi kacér megjelenéssel.

Az, hogy bugyiban flangál az utcán, sokkal inkább közönséges és nevetséges, mintsem szexi, arról nem is beszélve, hogy a kétfokos hidegben valószínűleg majdnem megfagyott.

A sztárvilág legbotrányosabb villantásai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mindenesetre az összhatást még egy jókora napszemüveggel is felturbózta, bár napsütéssel nem kellett számolni, az álcázás pedig aligha volt célja.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

A botránykirálynő egyébként idén januárban újra ellátogatott a francia fővárosba egy divatbemutatóra - talán ellesett néhány új ötletet, amit aztán kamatoztathat öltözködésében.

Ezt is szeretjük