Átlátszóban parádézott! Lady GaGa arcpirító ruhában lépett fel Cannes-ban
Lady GaGa a fesztiválon is iszonyú ronda szerelések sorában pompázott.
Az extravagáns díva, Lady GaGa az elmúlt héten Európának is megmutatta, hogyan kell kitűnni a tömegből, többek közt a sokat látott cannes-i filmfesztivál közönségét is megörvendeztette őrültebbnél őrültebb szereléseivel.
Mostanában egyébként nem kell sokat keresgélni, hogy az ember belefusson az énekesnő egyik botrányos fotójába, hiszen új albuma promóciója miatt szinte még csapból is ő folyik.
Cannes-ban se fogta vissza magát
Őladysége természetesen mindig tudja, hol és hogyan kell felbukkannia ahhoz, hogy minden szem rászegeződjön. Így az se véletlen, hogy a hétvégén az európai filmek egyik legrangosabb versenyén, a cannes-i filmfesztiválon tette tiszteletét.
A Judas című kislemez május 12-ei megjelenése óta Gaga következetesen hozza botrányos formáját, cannes-i villámfellépése alatt is több szörnyű szerelést felvonultatott.
A rémes cuccok önmagukért beszélnek, mint látszik, közös vonásuk, hogy inkább megmutatnak, mint eltakarnak. Úgy tűnik, Lady GaGa és stylistjai képtelenek ráunni az átlátszó harisnyákra, a kivillanó alsóneműkre és a röhejes mellbimbótapaszra.
Profi és fáradhatatlan előadó
Ízléstelen utcai és színpadi megjelenésétől eltekintve a 25 éves énekesnő mind a Croisette Boulevard-on adott koncerten, mind a nizzai és a párizsi fellépésen kitett magáért. A beszámolók szerint a sztár elképesztő lendülettel és hangerővel hengerelte le rajongóit.
A botrányhősnő arra is ügyelt, hogy röpke franciaországi körútja alatt franciául köszöntse és buzdítsa a hallgatóságot, sőt, arra is volt ideje, hogy a koncertek között a Twitteren üzengessen a netezőknek.
Lady GaGa egyébként csak a hétvégére ruccant át a csatorna túloldalára, hiszen hétfőn már újra Londonban bukkant fel, ráadásul nem is akárhogyan! A BBC rádiócsatornájának meghívására külön showműsorral készült, melyre egy vörös selyemmel kibélelt koporsóban érkezett.

Prémium vitaminok szerves forrásából
Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.

Promóció
Valószínű, hogy nem ez volt az utolsó elborult produkció, mellyel az egocentrikus díva megörvendeztette a világot, hiszen a márciusban indult Born This Way turnéja még csak nyáron fog tetőfokára hágni.