Friss fotón a 70 éves Kirstie Alley: ennyit változott a Nicsak, ki beszél-filmek imádott sztárja
Kirstie Alley ma már szőke hajjal hódít.
Minden korszaknak megvannak a felkapott sztárjai, akik rengeteg filmben és sorozatban ott vannak, a '80-as és a '90-es évek egyik imádott színésznője Kirstie Alley volt, aki olyan filmekkel lopta be magát a nézők szívébe, mint a Nicsak, ki beszél-trilógia, a Kettőn áll a vásár, a Kitúr-lak vagy a Botcsinálta tanerő.
A színésznő, bár napjainkban is dolgozik, de már kevesebb alkotásban láthatják a rajongók, mint karrierje fénykorában. Január 12-én ünnepelte 70. születésnapját.
Kirstie Alley így fest 70 évesen
Sokan talán el sem hinnék, hogy Alley már hetvenéves, hiszen mintha tegnap lett volna, hogy bemutatták a Nicsak, ki beszél első részét, amelynek 1989-es megjelenésekor 38 esztendős volt. Míg a '80-as és '90-es években sötétbarna tincsekkel hódított, manapság a szőkére esküszik, ez az árnyalat pedig jól is áll neki, sokkal fiatalosabb megjelenést kölcsönöz neki.
Karrierjét a '70-es évek végén kezdte, az 1982-es Star Trek 2: Khan haragja volt az első komolyabb játékfilmje, 1987-ben válogatták be a Cheers című sorozatba, amelyben Rebeccát alakította, ez hozta meg neki az átütő sikert. Rebecca alakításáért Golden Globe-díjat nyert 1991-ben, ugyanebben az évben az Emmy-díjat is megkapta. Az elmúlt pár évben olyan alkotásokban szerepelt, mint a Scream Queens: Gyilkos történet, a Goldberg család, illetve 2020-ban jött ki a You Can't Take My Daughter című tévéfilmje.
A sajtóban évekig rengeteget cikkeztek az alakjával kapcsolatban, bár sokáig nem volt gondja a súlyával, ám a 2000-es években egy nyár alatt kikerekedett, körülbelül 20 kilót hízott. Ezután beindult nála a jojóeffektus, hol vékonyabban, hol ducibban jelent meg. 2017-ben Lyme-kórt diagnosztizáltak nála, ami miatt sajnos visszajött rá pár leadott kiló.
Az utóbbi hónapokban a politikai megnyilvánulásai miatt foglalkoztak vele többet, ugyanis Amerikában teljesen normális, hogy a közszereplők zöme nyíltan vállalja, melyik pártra szavaz, sőt az emberek követelik a sztároktól, hogy foglaljanak állást a politikában. Persze hazánkban is akadnak közszereplők, akik nyíltan vállalják, melyik pártot támogatják, de még mindig ők vannak kevesebben, a legtöbbek számára ez magánügy. Kirstie Alley Donald Trump támogatója évek óta, Twitterén rendszeresen hangot is ad a véleményének.
Így megváltoztak a Reszkessetek, betörők! sztárjai
Képes összeállításunkban megnézheted, hogyan festenek napjainkban a Reszkessetek, betörők! szereplői.
A Reszkessetek, betörők! rablói mellett ma már elmennél az utcán: így megváltoztak 30 év alatt a film sztárjai
Nézegess képeket!
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció