"A karrierem tett depresszióssá!" Nehéz időszakáról mesélt a népszerű színésznő
Kirsten Dunst nem titkolta el, hogy korábban depresszióval küzdött.
Kirsten Dunst karrierje 11 éves korában indult be az Interjú a vámpírral című mozival, melyben Tom Cruise és Brad Pitt voltak a partnerei.
A 29 éves sztár ugyanakkor már egészen kicsi kora óta forgat, és a Pókember-trilógia után úgy érezte, itt az ideje, hogy pihenjen egy kicsit.
Depressziós lett
Ugyanis saját bevallása szerint azokban az években rosszul érezte magát, olyannyira, hogy végül depressziós lett - amit a siker váltott ki.
A sztár a közelmúltban Ellen DeGeneres beszélgetős műsorában meglepően őszintén beszélt arról, hogy mennyire nehezésre esett önmagát és színésznői mivoltát összeegyeztetni.
Kiderült, hogy 2008-ban végül bevonult egy mentálhigiénés központba, ahol segítettek neki túljutni ezen a nehéz időszakon.
- Igen, a karrierem okozta a depressziómat. Amikor az ember a húszas éveiben jár, át kell gondolnia a dolgokat, és egy lépést hátrálni. Sokat dolgoztam egész életemben. Azt hiszem, szükségem volt egy kis kihagyásra, jót tett nekem, most pedig újra inspirál a munka - ismerte el a szőke szépség.
Kerüli a felhajtást
Kirsten Dunst azt is elárulta, hogy már jól van, és úgy érzi, eljött az ideje annak, hogy újra dolgozzon.
A színésznőt legutóbb a Melankólia című drámában láthattuk, alakítását jól fogadták a kritikusok: a mozi a 2011-es cannes-i filmfesztiválon debütált, Kirsten Dunst pedig játékával megérdemelten kapta meg a legjobb színésznőnek járó díjat.
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció
A híresség egyébként igyekszik elkerülni a hollywoodi partiáradatot, csupán saját filmjeinek premierjén vesz részt.

















