Szomorú vég! Örökre lehunyta szemét a legendás Kim Dawson
Kim Dawson ugyan csak rövid ideig dolgozott modellként, ám az általa alapított ügynökséget világhírűvé tette.
2010. március 25-én, életének 85. esztendejében elhunyt Kim Dawson egykori modell és üzletasszony, a dallasi Kim Dawson Model Agency alapítója. Az idős sztár Alzheimer-kórban szenvedett, végül csütörtökön hunyta le örökre a szemét az idősek otthonában, ahol már egy ideje élt.
Az 1924-es, eredetileg Marjorie Marie Hughes névre keresztelt sztár már fiatalon felfedezte, hogy a külsejével pénzt is kereshet. Elszegődött hát a neves New York-i modellügynökséghez, a Conover Girlshöz. Az akkori vezető, Harry Conover rögtön munkát is ajánlott neki - és mellékesen ellátta egy művésznévvel is, így lett belőle Kim Garrett.
Modellből üzletasszony
Később Dallasba költözött, ahol hamarosan megismerkedett leendő férjével, George Dawson fotográfussal, majd általa bekerült a híres Neiman Marcus modellcsapatába. Marcus kizárólagos szerződést kötött a neki dolgozó modellekkel, így a lányok nem vállalhattak el más munkát, csak ami az ügynökségen keresztül érkezett.
Ezt használta ki Dawson, amikor megalapította barátnőjével, Polly Johnsonnal a saját ügynökségét 1960-ban, amit később a saját nevére keresztelt el.
- Kim nagyon modernül gondolkodott, ráadásul ismerte a modelléletet és a városban dolgozó lányokat is. Neiman hamarosan alulmaradt vele szemben, hiszen a Kimnek dolgozó modellek szabadon elvállalhattak bármilyen munkát. Hiába, Kim ízig-vérig üzletasszony volt - mesélte róla Lester Melnick, aki később felvásárolta a Neiman Marcus ügynökségét.
A végsőkig tartotta magát
Dawsonnak sikerült világhírűvé tennie a Kim Dawson Model Agencyt, és olyan elismert modelleket adott a szakmának, mint Angie Harmon, Janine Turner és Jerry Hall, aki utóbbi Mick Jagger felesége lett.
1994-ben diagnosztizálták nála az Alzheimer-kórt. Innentől fogva minden alkalmat megragadott, hogy felhívja a figyelmet az alattomos betegségre, még akkor is, amikor emlékezete egyre gyakrabban cserbenhagyta. Egészen a végsőkig igyekezett megőrizni méltóságát, együtt ebédelt a férjével, és tavaly az ügynökség karácsonyi partiján is részt vett.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- Tudom, hogy az alzheimeres betegek többsége paranoiássá válik, és dühkitörései lesznek, de ahogy rosszabbodott anya állapota, ő úgy lett egyre kedvesebb. Az utolsó pillanatig képes volt minket biztosítani a szeretetéről - emlékezett róla lánya, Lisa, aki jelenleg a cég vezetője.
Kim Dawsont férje, két lánya, fia és öt unokája gyászolja.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.